33 éves befejezi a futballt Malik Jackson. A hírt maga a játékos jelentette be az NFL Network Good Morning Football című műsorában.
A védőfalember 2012-ben ötödik körös pick volt, a Broncos választotta ki és tagja volt a Super Bowlt nyerő gárdának. A bajnoki cím után 6 évre 85,5 millió dollárért aláírt a Jaguarshoz, de csak három évig játszott Jacksonville-ben, 2019-ben a csapat pénzügyi okokból elküldte. Ekkor jött képbe az Eagles, ami 3 évre 30 millió dolláros szerződést adott neki, de két év alatt csak 569 snapen volt a pályán és akkor sem volt belőle sok haszon, így 2021-ben lapátra került. Ezt követően leigazolta a Browns egy évre, de a szerződése lejárta után már abszolút nem volt érdeklődés iránta, tavaly nem is volt csapata.
Karrierjét 292 tackle-lel, 35,5 sackkel, 29 leütött passzal, hat kiharcolt fumble-lel, egy Pro Bowl tagsággal és egy bajnoki címmel fejezi be.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások