Lassan itt az új egyetemi szezon, azaz láthatjuk a jövő reménységeit akció közben. Még mielőtt azonban kezdenének kialakulni az erőviszonyok és nagyobb képet kapnánk a jövő évi prospectekről, nézzünk egy mock draftot a jelenlegi információink alapján.
*A draft sorrendet a tankathon.com oldal sorrendje alapján alakítottam ki.
1/1 Arizona Cardinals
Caleb Williams
QB, USC
Luck és Lawrence után az utóbbi két évtized legjobb irányító prospectjének néz ki Williams, aki a tavalyi Heisman cím után az idei évben is a legnagyobb esélyes. Hagyományos irányító tulajdonságokban talán nem olyan letisztult, mint az előbb emlegetett két úriember, ellenben a káoszban úgy varázsol mint Mahomes és olyan higgadt tud maradni, mint Burrow. Nagyok az elvárások.
1/2 Arizona Cardinals (via Houston)
Marvin Harrison Jr.
WR, Ohio State
“A Cardinals nagyon okosan bezsebelte a Texans pickjét, ami a fogadóirodák szerint jelenleg azt jelenti, hogy ők húznak egymás után kétszer. Ez pedig azt jelenti, hogy lehetőségük van bezsebelni a legjobb irányító és a legjobb nem irányító prospectet is. Több jelölt lehet erre a posztra, de véleményem szerint Marvin Harrison Jr.-t nem lehet kihagyni, aki nem csak jobb lehet mindenkinél a poszton, de megközelítheti apukája szintjét is. Williams pedig rögtön kap egy elit célpontot is.” Írtuk ezt ezen a ponton a 2023-as draft után, azóta pedig csak még biztosabbak vagyunk a dolgunkban. Harrisonnak nincs gyenge pontja.
1/3 Tampa Bay Buccaneers
Drake Maye
QB, North Carolina
A Tampa Bayé az egyik legidősebb kezdő keret a ligában. El kell kezdeni valamikor az újjáépítést. Ennél pedig nem lesz jobb lehetőségük, mint a class második legjobb irányítóját bezsebelve elindulni az úton. Maye nem hibátlan, egyáltalán nem annyira kiemelkedő mint Williams. De nehéz nem észrevenni a potenciált a karjában és intelligenciájában.
1/4 Los Angeles Rams
Joe Milton
QB, Tennessee
És akkor most robbantok. Az talán nem meglepetés, hogy a Rams irányítót húz. Az viszont annál inkább, hogy kit. Milton nem a legfelkapottabb név a szakmában, de a testfelépítése és az ágyú karja hatalmas lehetőségeket hordoz magában. Tavaly Hookert félig-meddig naggyá tette Josh Heupel vezetőedző rendszere. Most kitermeli a következő talán pro készebb játékost is.
[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]
1/5 Indianapolis Colts
Olumuyiwa Fashanu
OT, Penn State
Magas padló, jó potenciállal. Ez jellemzi a Penn State klasszisát. Egy franchise irányítót felépíteni kívánó csapat nem is kívánhat kecsegtetőbb támadófalembert.
1/6 Washington Commanders
Joe Alt
OT, Notre Dame
Egyelőre induljunk ki abból, hogy Sam Howellt komolyan gondolják a fővárosban. Ehhez pedig egy tapasztalt, stabil támadófalember jól jön. Alt nem mellesleg a futójátékot még inkább stabilizálhatja.
1/7 Atlanta Falcons
Jared Verse
Edge, Florida State
A Falcons köszöni szépen és elviszi a draft legjobb védőjátékosát, aki már tavaly is top10-es reményekkel indult volna, ha nem tér vissza az egyetemre. A Florida State rájátszás álmokat dédelget, ebben pedig nagy szerepe lehet a passzsiettetőnek.
1/8 Green Bay Packers
Emeka Egbuka
WR, Ohio State
Tudom, semmi baj a Packers WR sorával. Leszámítva azt, hogy szar. Rodgers már nincs itt, így lehet szabadon húzni valakit a jövő irányítójának Love-nak.
1/9 Tennessee Titans
Kool-Aid McKinstry
CB, Alabama
Verse a legjobb védőjátékos, de McKinstry az, akinek nagyobb a plafonja. Nagyon jó képzésből jön, nagyon jó testalkattal rendelkezik és extrém hajlékony a csípője.
1/10 Chicago Bears (via Panthers)
Dallas Turner
Edge, Alabama
A Bears foltozgatott az offseason alatt, de igazán elit minőséggel kecsegtető védőjátékos nem érkezett. Turner kicsit megbújt Will Anderson árnyékában az Alabama védelemben, de évről-évre fejlődik és már most igazán kifinomult a technikája.
1/11 Las Vegas Raiders
Quinn Ewers
QB, Texas
Valamikor meg kell kezdeni az építkezést. Idén úgy döntött a Vegas, hogy megpróbálnak még jók maradni, de Garoppolo egyszerűen nem elég jó, hogy valóban versenyben legyenek. Rengeteg a kérdés a védelemben is, de az irányító fontosabb.
1/12 Chicago Bears
Brock Bowers
TE, Georgia
Poszttól függetlenül Brock Bowers a class top5-ös játékosa, aki egy nagyon kész tight end prospect. A Georgián kicsit kevesebbet használták passzjátékban, de amikor célba vették, akkor könyörtelen volt. A Bears rendszerébe ráadásul tökéletesen illik, mert a domináns blokkolását is ki tudják használni.
1/13 Denver Broncos
J.T. Tuimoloau
Edge, Ohio State
Nagyon vékony a Broncos passz rusher poszton és akik vannak, azokkal kapcsolatban is megannyi kérdés van. Az Ohio State sztárja elsősorban sebességet hoz az egységbe.
1/14 New England Patriots
Rome Odunze
WR, Washington
Én továbbra is keresném az elsőszámú elkapót ebben a keretben. Odunze egy tipikus X elkapó lehet, akinek a mérete és a focitudása is megvan, hogy első naptól felvegye ezt a szerepet.
1/15 Pittsburgh Steelers
Kalen King
CB, Penn State
Tavaly érkezett Joey Porter, akitől nem hiába sokat várnak már csak a vérvonal miatt is. Ettől függetlenül nem erős a Steelers egysége. King egy agresszív játékos, aki bár lehetne kicsit nagyobb, de kompenzál a stílusával.
1/16 Minnesota Vikings
Cooper DeJean
CB, Iowa
Borzasztó a Vikings corner állománya. Nincs értékelhető játékos. DeJean egy hihetetlenül sokoldalú corner, aki bármilyen rendszerbe beilleszthető.
1/17 Houston Texans (via Browns)
Xavier Worthy
WR, Texas
Még mindig nincs elsőszámú elkapója a csapatnak, pedig most draftolták a jövő franchise irányítóját.
1/18 Los Angeles Chargers
Maason Smith
iDL, LSU
A futásvédekezés javulása érdekében kicsit tessék-lássék megoldásokat eszközöltek idén. Kellene már egy igazán minőségi játékos középre.
1/19 New Orleans Saints
Zion Tupuola-Fetui
Edge, Washington
A Saintsről tudjuk, hogy nyerni akar. Ehhez pedig kész emberek kellenek, lehetőleg hiányposztra. Cameron Jordan korosodásával és Davenport távozásával kell a védőfal szélére olyan játékos, aki oda tud érni az irányítóhoz.
1/20 New York Giants
Cooper Beebe
iOL, Kansas State
Szélső elkapó és irányító nincs értéken, de továbbra is a támadósort akarnám erősíteni. A két tackle megvan, bár Nealtől remél egy minőségi ugrást a stáb. A fal belső részére azonban elkél az erősítés.
1/21 Detroit Lions
Jer’Zhan Newton
iDL, Illinois
Ahogy az előző picknél úgy itt is igaz, hogy szélső elkapó és irányító nincs értéken. Ellenben a Lionsnél a támadófal helyett inkább a védőfal az, ami foltozgatásra szorul. Egy olyan játékos kell, aki nem csak futás ellen, de passz ellen sincs megilletődve.
1/22 Miami Dolphins
JC Latham
OL, Alabama
A Miami támadósorának egyetlen gátja lehet. A saját támadófala. Tackle-ökben elég mély és erős lehet a következő class. Latham még ugyan kevés tapasztalattal rendelkezik, de annál meggyőzőbb.
1/23 Jacksonville Jaguars
Bralen Trice
Edge, Washington
A Jaguars sokáig üldözte Danielle Huntert is, de nem jött létre az üzlet. Ellenben egy jó edge kapóra jöhet a jövő évi drafton is.
1/24 New York Jets
Kingsley Suamataia
OT, BYU
Brown öreg, Becton sérülékeny, Mitchell pedig nem jó. Kell még magyarázat?
1/25 Seattle Seahawks
Chop Robinson
Edge, Penn State
Corner vagy védőfal, ez járt az eszemben és végül a legnagyobb potenciállal bíró, jó munkamorállal rendelkező Robinsonra esett a választásom.
1/26 Baltimore Ravens
Donovan Jackson
iOL, Ohio State
A belső védőfal meggyengült az offseasonben, pedig az új passzorientált támadórendszerben nagy szerepe lehet egy stabil passzblokkoló falnak. Jackson egy ilyen csapatból érkezik és ez a legnagyobb erőssége is.
1/27 Dallas Cowboys
Kamren Kinchens
S, Miami
A class legsokoldalúbb safetyje aki hatalmas range-dzsel rendelkezik. A Cowboys védelmének ha van gyenge pontja, akkor az a hátsó csapatrész, ezt sikerülne orvosolni.
1/28 Buffalo Bills
Malik Nabers
WR, LSU
Lehet Kincaid, lehet Davis lesz a második számú célpont. Egy ilyen playmakert nem bírtam itt már bent hagyni. Nabers ha kicsit nagyobb lenne, akkor sokkal előrébb is elkelhetne.
1/29 San Francisco 49ers
Kamari Lassiter
CB, Georgia
Hiányposzt, Georgia, steal. Sok irányba tudnék mozogni itt a 49ers helyében és a támadófal is csábító volt, de Lassiter volt a BPA nálam azok közül a posztok közül, ahova el tudom képzelni, hogy húznak.
1/30 Cincinnati Bengals
Johnny Wilson
WR, Florida State
Tee Higginsnek aligha tudnak új szerződést adni, Tyler Boyd maradása is a levegőben lóg. Márpedig ennek a csapatnak továbbra is a támadósor kell, hogy legyen a húzóereje. Wilson a class legnagyobb termetű játékosa, Higgins helyére tökéletes lehet, de sokat kell foglalkozni vele, hogy kicsit kifinomultabb legyen technikája.
1/31 Philadelphia Eagles
Denzel Burke
CB, Ohio State
Ezt idén kicsit elhanyagolták. Egy kiváló ösztönökkel megáldott játékos, aki nagyon érzi az útvonalakat. Sokat kockáztat, de sokszor ki is fizetődik neki a merészség.
1/32 Kansas City Chiefs
Ja’Tavion Sanders
TE, Texas
“Valamikor pedig gondolni kell a Kelce utáni időkre.” Bár nem direkt, de megint idáig csúszott Sanders, aki hihetetlen irányváltásokra képes tight end mértékkel nézve. Az egyik legtöbb yardot átlagolta elkapásonként és szoros őrizetben is könnyedén húzza le a labdát.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Triple Coverage #570 – A 13. forduló összefoglalója
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 12 forduló után
- Nem csak McCaffrey, hanem Jordan Mason is IR-re került a 49ersnél
- Sose láttunk még olyan teljesítményt, mint Jameis Winstoné volt hétfő éjjel
- Elképesztő meccset hozott a hétfő esti rangadó, csak úgy kapkodtuk a fejünket
- A Rams vette fel a Commanders bust első körösét, kirúgta sokat hibázó visszahordóját a Seahawks
- A Jets történelmi mélységekben
- Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- A Ravens nem rúgja ki Justin Tuckert
- Taysom Hill szezonja is véget ért
- Christian McCaffrey megsérült, vélhetően nem látjuk már idén
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Uatu on Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- renningan on Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- AD94 on Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- atis123juve on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Tinka1495 on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Őrült meccseken nyert a Seahawks, a Buccaneers, a Colts és a Vikings