Connect with us

Minden ami NFL

Az előszezon utolsó fordulójának nyertesei és vesztesei – 2. rész

A héten véget ér az előszezon és végre valahára rákanyarodunk az alapszakaszra! Mielőtt ezt megtennénk, nézzük még meg a preseason utolsó körének nyerteseit és veszteseit. A pénteki játéknappal itt foglalkoztunk, most jöhet a szombati meccsdömping. 

Buffalo Bills @ Chicago Bears

Nyertes

Trevis Gipson, Edge, Bears

A fiatal pass rusher engedélyt kapott a Bearstől, hogy cserepartnert keressen magának, ettől pedig annyira belelkesült, hogy kiváló teljesítményt tett le az asztalra (aminek a csapat is örülhet, kis szerencsével jó értéken lehet majd elpasszolni). Futás ellen továbbra sem az igazi, de egyszer megütötte Kyle Allent, egyszer pedig kiütötte az irányító kezéből a játékszert sackelés közben, amit a védelem össze is szedett. A tavalyi éve nem volt a legjobb, 2021-ben viszont 10 sacket szerzett a rotációban és most ismét bizonyította, hogy szituációs pass rusherként jó kis potenciál van benne.

DJ Moore, WR, Bears

Az első héten volt Moore-nak egy 62 yardos TD-elkapása, most pedig egy gyönyörű 40 yardos játékot mutatott be, aminek nagyobb része elkapás után érkezett. Nagyon hamar összeszokott Justin Fieldsszel, egyelőre óriási fogásnak tűnik a megszerzése, teljesen új szintre emelheti a Bears passzjátékát. Pláne úgy, hogy rajta kívül senkinek nem sikerült kitűnnie, nagyon vérszegénynek néz ki a poszt Moore mögött.

Darrynton Evans, RB, Bills

Nem sok pozitívum volt a Bills részéről, de Evans kifejezetten elégedett lehet. 7,2 yardos átlaggal futott, volt egy 35 yardos TD-je (talán ez volt az előszezon legszebb futása), illetve elkapta az egyetlen felé szálló passzt. Ez roster helyet érhet 2023-ra.

Vesztes

Bears támadófal

Nagyon nem nézett ki jól a csapat támadófala az este. Ezt persze részben magyarázza, hogy Teven Jenkins, Nate Davis és Darnell Wright nem játszott, de akik a pályán voltak, azok kritikán alul teljesítettek. Nyilván lehet ez jobb is, pláne Jenkinsékkel a pályán, de Justin Fields helyében azért nem lennék különösebben nyugodt, pláne nem akkor, ha valaki megsérül a kezdőből.

Kaiir Elam, CB, Bills

Elam 2022-ben a Bills első köröse volt, de újoncként pocsék teljesítményt nyújtott és nagyon úgy tűnik, hogy másodévesként sem sikerült előrébb lépnie. Legjobb esetben is középszerű játékot nyújtott, a vele kapcsolatos kérdőjeleket pedig jól mutatja, hogy még a második félidőben is játszott. Jó eséllyel most bukta el a kezdő posztot.

Bills speciális egység

A Steelers elleni botrányos teljesítmény után most is sikerült benyelni egy 56 yardos visszahordást, ráadásul a Bears még egy puntot is sikeresen blokkolt. Ez az előszezonban belefér, de az alapszakaszban győzelmek múlhatnak az ilyen ordító hibákon.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
SPÓROLJ 2 HÓNAPOT ÉVES ELŐFIZETÉSSEL
Előfizető
havonta
évente
5,5 USD55 USD
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
évente
8,5 USD85 USD
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
évente
12,5 USD125 USD
-nak megfelelő UAH
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mozis meccsnézés, mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!