Connect with us

Hír

Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet

Az NFL fogadási szabályzatát sok kritika érte a holtszezonban, a liga pedig most változásokat vezetett be. Egyszerre szigorítottak és enyhítettek is a vétség mértékétől függően.

Ha valaki NFL meccsekre fogad, az súlyosabb büntetést kaphat az eddigieknél. Ha nem a saját csapata mérkőzésére tesz tétet valaki, akkor továbbra is a minimum egy év eltiltás érvényes, viszont aki saját meccsre fogad, az minimum két évre szóló eltiltást fog kapni!

A legnagyobb port az kavarta, ha valaki nem is NFL-re fogadott, de azt a csapata létesítményéből tette, az hat meccses eltiltást kapott eddig. Mostantól az első vétség 2 meccs eltiltást von majd maga után, a második 6 meccset, a harmadik pedig egy évet.

Ha valaki “bundázik”, tehát megpróbálja befolyásolni az eredményt egy sikeres fogadás érdekében, azért örökös eltiltás jár. Belsős infó továbbításáért minimum egy év jár, ahogy harmadik fél bevonásán keresztül történő fogadásért is.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenleg létesítményen belüli nem NFL-meccsre történő fogadás miatt 6 mérkőzéses eltiltását töltő Lions elkapó Jameson Williams és Titans támadófalember Nicholas Petit-Frere jövő héten visszatérhet a pályára az NFL döntése értelmében.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x