Connect with us

Összefoglaló

Javított a Bills az egyre nagyobb gödörben lévő Bucs ellen

Szorosabb lett a vártnál, de behúzta ötödik győzelmét a Bills hazai pályán a Bucs ellen. Baker Mayfieldék sorozatban harmadik meccsüket veszítették el, pedig az ötödik heti bye weekjük után még 3-1-es mérleggel álltak.

Josh Allenék az idei játékuknak megfelelően most is borzasztó inkonzisztensen kezdtek, az első négy támadásukban volt minden, amit csak el lehet képzelni. Kezdésnek eljutottak a Bucs red zone-jába, de ott 4&5-re inkább a biztosra ment a Sean McDermott és mezőnygólt rúgatott. A következő támadás az ellenfél 1 yardosánál ért véget egy turnover on downsszal, ezt egy sikeres TD-drive követte, majd Josh Allen 10-3-as előnyből túlerőltette a dolgot az arcában lévő védővel, és a saját térfelén dobott egy interceptiont, ami után kiegyenlített a Tampa Bay.

Ezt követően két egyaránt 9 játékból álló, 4+ perces, 75 yardos TD-drive-ot vezetett a Bills, amivel a 3. negyed elejére 24-10-es előnyre tett szert. Ezután az offense elengedte ezt a futball nevű dolgot és már csak négy puntra futotta Allenéktől, de a Bucs támadósor nem tudott mit kezdeni a kínálkozó lehetőségekkel. Mayfieldék a második félidő első három támadásából mindössze egyetlen first downt tudtak megcsinálni, és ugyan a negyedik negyed végén sikerült TD-t szerezni (és egy sikeres kétpontos is volt), de a 92 yardos drive 7 perc 21 másodpercig tartott, így hiába adta vissza a védelem a labdát, csak 21 másodperc maradt az órából. Ennek ellenére azért sikerült eljutni az Bills 45 yardosáig, ahol Mayfield eleresztett egy majdnem tökéletes Hail Maryt és ha Chris Godwin kicsit jobban figyel, akkor össze is jöhetett volna a comeback.

A Bills offense-nek megint inkább felvillanásai voltak, mintsem hogy konzisztensen magas szinten teljesített volna. Josh Allen 324 yarddal, két TD-vel és egy INT-vel, valamint 41 futott yarddal és egy futott TD-vel fejezte be a meccset. Szokás szerint volt pár lehetetlen passza, de emellett kihagyott pár ziccert és az sem nézett ki jól, hogy az ellenfél 8 yardosáról nem tudott négy próbálkozásból TD-t szerezni.

A támadófal jól nézett ki, James Cook 4,8 yardos átlaggal futott 67 yardot és Allent csak kétszer sackelték egy QB-hit mellett (bár ebben az is szerepet játszott, hogy Vita Vea nem tudta végül vállalni a játékot a Bucsban). A skill személyzet közül érdekes módon hiába volt kilenc elkapása is Stefon Diggsnek, elég fura szerepkört kapott, így csak 70 yardot szedett össze. Ellenben Khalil Shakir nagyot ment, mind a hat targetjéből elkapás lett 92 yardért, az újonc tight end Dalton Kincaid pedig 65 yarddal és karrierje első TD-jével nyugtatta meg a szurkolókat, hogy nem kell aggódni Dawson Knox sérülése miatt.

A védelem már sokkal jobban játszott. McDermott jól keverte a kártyákat és szinte blitzelés nélkül is folyamatos nyomást tudott helyezni Baker Mayfieldre, ami számtalan nyomásgyakorlás mellett három sackben és hét QB-hitben manifesztálódott. Gyakorlatilag mindegyik védőfalemberének volt extra játéka, Jordan Phillips, Von Miller, Poona Ford, AJ Epenesa, Ed Oliver, Leonard Floyd és Greg Rousseau is jegyzett legalább egy sacket vagy megütötte Mayfieldet a meccsen.

Nem is ízlett ez a korábbi 1/1-esnek, bár meg kell hagyni, hogy annyira most sem esett szét a játéka, mint ahogy az elmúlt években láthattuk. Volt pár szép dobása nyomás alatt is, párszor ügyesen ki is szabadult az összeomló zsebből, de két tényleg jó támadást leszámítva csak szenvedett a vendég offense.

Mayfield nem tudta eljuttatni a playmakereihez a labdát, Mike Evans és Chris Godwin is szépen ki lett véve a játékból, a csapat legeredményesebb elkapója így a futó Rachaad White lett, aki 39 futott yard mellett hét elkapásból 70 yardot tett be a közösbe. Neki lehet örülni, hétről hétre bizonyítja, hogy kezdő kaliber, de az elmúlt három meccsen mutatott játék alapján ez egy bottom 5-ös támadósor, amivel egyre kevésbé lehet komolyabb célokért küzdeni.

Tampa Bay Buccaneers @ Buffalo Bills 18-24

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Zoard
Zoard
2023-10-27 23:13

Ez Méjfild talán stabilizálta magamagát, nincs könnyű helyzetben és a körülményekhez képest egész jól helytáll.
Persze egészben csapat mérlege nem lesz egy idei sikersztori, de talán ő nem csúszik lejjebb már (mások szemében).

ThySoul
ThySoul
2023-10-27 07:54

” és az sem nézett ki jól, hogy az ellenfél 8 yardosáról nem tudott négy próbálkozásból TD-t szerezni.” Mintha ez csak Allenen múlna lol

Egyébként ha McD meg lett dicsérve a védelemért érdemes hozzátenni hogy megint majdnem sikerült elbalfaszkodni egy újabb sima meccset amiben azért ő is benne van. Hihetetlen mennyire szétcsúszik ő és a csapat is ha picit is szoros lesz egy meccs vége

bjeela
bjeela
2023-10-27 08:36

A Bills a jövő Chargers-e.
Ezek télleg hüjék. Ha Godvin csak egy cseppet viselkedik úgy a hélmérinél, mint egy elkapó, tehát nem leszegett fejjel mászkál be a célterületre, hanem végig nézi a laszti útvonalát a levegőben, akkor a Bills simán kikap.
Az elmúlt három évben minimum divíziókörig jutó, a csoportját rommá domináló, abszolút bajnokesélyes Billsnek nyoma sincs, ahogy a magabiztos MVP szintű Allent is behajította valaki egy betoncsizmában az Erie-tóba.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x