Továbbra sem úgy alakul a Browns és Deshaun Watson házassága, ahogy a felek eredetileg eltervezték. A tavalyi eltiltása után most a sérülések tartják távol a pályától az irányítót és egyelőre úgy néz ki, hogy a kilencedik fordulóban sem tudja vállalni a játékot.
“Napról napra jobban vagyok, de nem tudom megmondani, hogy játékra alkalmas leszek-e vasárnap. Mindent megteszek, ami a gyógyuláshoz kell, de nem akarom elsietni. Ti is láttátok, mi történt a legutóbb, amikor úgy erőltettem a játékot, hogy még nem álltam rá készen. Most követni fogom a szakértők tanácsait”
– mondta Watson (via PFT).
Watson válla először a harmadik heti Titans elleni találkozón sérült meg. Egészen a hetedik fordulóig nem is lépett pályára, akkor viszont mindössze öt passzkísérlet után rásérült a vállára (a meccset egy sikeres passzal, öt yarddal és egy INT-vel fejezte be).
Siettetni tényleg nem kell a visszatérését, pláne nem a Cardinals ellen. Így jó eséllyel a héten is PJ Walker lép majd pályára kezdőként a Brownsban.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót