A Hálaadás mindig különleges esemény az Egyesült Államokban, számunkra viszont leginkább azért jó, mert így csütörtökön is több meccset nézhetünk, ráadásul többet emberi időben. Idén az NFL kiegészítette ezt és Black Friday napjára is tett egy mérkőzést, még több élvezetet nyújtva számunkra. Nézzük mi vár ránk idén.
Green Bay Packers @ Detroit Lions (csütörtök 18:30)
A Lions bármilyen meglepő, de az utóbbi időben a Packers mumusává vált. Nem elég, hogy tavaly az utolsó fordulóban ütötték el a Sajtfejeket a playofftól, az utóbbi négy egymás elleni meccsüket megnyerték – ha most is diadalmaskodnak, akkor 1954 óta a leghosszabb győzelmi szériájukat tudják majd felmutatni a párharcban.
Erre pedig minden esélyük megvan, hiszen 7,5 pontos favoritok a fogadóirodák szerint. Afelől nem lehet sok kétségünk, hogy a támadósor működni fog. Az 5. legjobb sikerességi rátát tudják felmutatni a ligában, ráadásul hazai pályán dome-ban semmiféle nehezítő körülmény nincs Jared Goff számára. Beleértve az ellenfél védelmét is, amely idén is kitartott Joe Barry mellett, akinek a koordinálásával a 24. legjobb védelmet sikerült összehozni DVOA mutató alapján. Futás ellen továbbra is katasztrófa az egység, az 5. legtöbb 5+ yardos futást engedik, ami azért szomorú aktuálisan, mert a Lions a 3. legjobb EPA-t tudja felmutatni futásoknál és a Montgomery-Gibbs duó 5 yardot átlagol megiramodásonként.
A labda másik oldala már sokkal érdekesebb matchupot nyújt. A Lions védelme jól kezdte az évet, azonban a 7. forduló óta konkrétan ez a második legrosszabb egység EPA és sikerességi ráta alapján is az egész ligában. Ez pedig elég nagy kérdéseket vet fel a contender státuszukkal kapcsolatban. Nincs szükségük top védelemre, egy átlagos is teljesen megtenné egy ilyen jó offense mellé, azonban ligautolsó számokat produkáló egységgel nem lesz sok esélyük a rájátszásban menetelni.
És egyébként a Packers ellen is lehetnek gondjaik, még ha nem is ez a legfélelmetesebb támadósor a ligában szinte kizárólag első- és másodéves játékosokkal. Próbálnának a futásokra építeni, de az kevésbé működik, főleg Aaron Jones hiányában nem fog menni, ellenben a levegőben és főleg play action játékokkal lehetnek sikereik a Lions ellen. Jordan Love jó irányba halad összességében, persze még elég inkonzisztens és pontatlan, de gyakorlatilag egy újoncról beszélünk, ha NFL-tapasztalatot nézünk, és konkrétan minden skill pozíciós játékos még nála is fiatalabb, így nem meglepő, hogy sok porszem csúszik a gépezetbe.
Ha Green Bayben lenne a meccs, akkor inkább szoros eredményre számítanék, de Detroitban fedett pályán nem hogy megállítani, de lelassítani sem biztos, hogy sikerül a Ben Johnson vezette Lions offense-t, így szerintem képesek touchdownnál nagyobb különbséggel nyerni.
Tipp: Lions -7,5
Washington Commanders @ Dallas Cowboys (csütörtök 22:30)
A Lions mellett a Cowboys is állandó résztvevője a Hálaadás-napi menünek, azonban az utóbbi időben az eredmények nem igazán jöttek a számukra: 2010 óta 5-8 a mérlegük (és 2-11 a spreaddel szemben). Az is a dallasiak ellen szólhat, hogy a Commanders idén 5-1-1-es spreaddel szembeni mérleget tud felmutatni underdogként (miközben favoritként 0-4-eset).
Mindezek ellenére osztálykülönbség van a két gárda között. Kezdjük talán azzal, hogy a Commanders védelme egészen pocsék, amit jól mutat, hogy Tommy DeVito is szét tudta szedni őket. A secondary az igazán borzalmas, hiszen sokat akarnak emberezni, de egyáltalán nem jók ebben. Messze a legtöbb, szám szerint 20 darab 30+ yardos átadást engedtek idén, tehát meccsenként közel kettőt. Ugyan a Cowboys elsősorban inkább rövid passzokkal operál (mindössze hat darab 30+ yardos játékuk van, a legkevesebb a ligában), most könnyen lehet, hogy összehoznak egy-kettőt. De még ha nem is, akkor is elég jó esély van arra, hogy simán végigmenetelnek a pályán, hiszen az utóbbi öt meccsen a második legnagyobb arányban zárultak pontszerzéssel a támadásaik, és már az év eleji red zone problémák is eltűntek, ugyanis az utóbbi öt meccsen a 7. legjobb arányban váltották TD-re ezeket a helyzeteket (előtte az 5. legrosszabb arányban).
A túloldalon is benne van a lehetőség egy mészárlásban. A Commanders ugyanis a második legtöbb nagy negatív játékot hozza össze támadóoldalon (sack+turnover), míg a Cowboys védelem erőszakolja ki a harmadik legtöbb ilyet. A fővárosiakat Eric Bieniemy irányítása alatt egyébként mindenképp szórakoztató nézni, hiszen a legmagasabb arányban passzolnak (ezért vezeti a ligát passzolt yardokban Sam Howell). A probléma az, hogy a dallasi védelemnek ez épp a kezére játszik, hiszen ők futás ellen sebezhetőbbek, ellenben ha gondolkodás nélkül rohamozhatják az irányítót, akkor nagyon kevés félelmetesebb egység van Micah Parsonséknál.
A Hálaadás-napi általános gyenge szereplése kicsit megijeszt a Cowboysnak, de matchupokat tekintve ebből akár nagy mészárlás is lehet mindkét oldalon.
Tipp: Cowboys -10,5
San Francisco 49ers @ Seattle Seahawks (péntek 02:20)
Az este zárásaként jön a legnívósabb találkozója a napnak, hiszen a 7-3-mal álló 49ers látogat a 6-4-es Seahawks otthonába. A 49ers egy győzelemmel magabiztos előnyre tenne szert a csoportgyőzelemért folytatott harcban és továbbra is életben lenne az első kiemelésért. A Seahawksnak minimum ennyire fontos a meccs, hiszen egy vereséggel nem csak a csoportgyőzelemről maradnának le jó eséllyel, de mivel a következő három körben a Cowboys, 49ers, Eagles trióval játszanak, így még a rájátszás is veszélybe kerülhet.
Kezdjük azzal, amikor a 49ersnél a labda. Sokszor láttuk már ezt a mozit, Shanahan a Seahawks védelem ellen, és tavaly például háromból háromszor a Frisco kerekedett felül (átlag 15,3 ponttal ráadásul). Nem csak erre a meccsre vonatkozólag, de általánosságban is igaz, hogy a 49ers halálosztagával nem lehet mit kezdeni. A McCaffrey, Kittle, Samuel, Aiyuk, Juszczyk ötös gyakorlatilag levédekezhetetlen, főleg ha Shanahan hívja a játékokat és Purdy osztogat nekik. Nem igazán látom, hogy a Seahawks összességében elég közepes védelme mit fog tudni kezdeni ellenük. A megoldás az lehetne, hogy a meccs elején használjanak ki egy esetleges Purdy hibát és valahogy juttassák hátrányba a 49erst, mert előnyből játszva gyakorlatilag verhetetlenek Shanahanék – hátrányban viszont ki tudnak jönni a gyengeségeik.
Ehhez ugyebár az is kell, hogy a Seahawks támadósora jól muzsikáljon. Azzal lehet esélyük, ha tartani tudják a lépést a 49ersszel, vagy hamar előnybe tudnak kerülni és utána is jól teljesítenek. A jó hír a seattle-ieknek az, hogy Geno Smith tudja vállalni a játékot, ezért pedig tényleg hálát adhatnak, mert Drew Lockkal nem hogy esélyük nem lenne a meccsen, de az egész meccsnézési élményüket is elrontaná a csereirányító teljesítménye. A rossz hír viszont az, hogy a támadófallal bőven akadtak gondok idén, és amikor az nem tudta megoldani a feladatát, akkor az offense is összeesett. Ez ellen a 49ers védőfal ellen pedig nagyon nehéz dolguk lesz, hiszen Chase Younggal kiegészülve ez is egy halálosztagnak mondható Bosával, Hargrave-vel és Armsteaddel. Ha viszont meg tudják védeni Genót (amire a nagy öreg Jason Peters beállásával eggyel jobb esélyeik vannak), akkor a 49ers secondary sebezhető, így itt képesek lehetnek jó dolgokra. Ez viszont egy elég nagy ha. Ráadásul a turnoverekkel is meggyűlik a bajuk idén, ezek most biztosan nem férnek bele.
Ugyan nem lehetetlen a Seahawks dolga, de ehhez szinte tökéletes játék kell tőlük, a támadósor pedig az utóbbi hat hétben mindössze a 6. legkevesebb pontszerző akciót vezette, egész évben pedig a 6. legkisebb arányban szereztek TD-t, így nem tudok eléggé bízni bennük – miközben a 49ers a 2. legnagyobb arányban szerez pontot és ezek 4. legnagyobb arányában lesz TD. Nagy a kontraszt.
Tipp: 49ers -7,5
Miami Dolphins @ New York Jets (péntek 21:00)
A szezon előtt szuper Black Friday meccsnek nézett ez ki Aaron Rodgersszel, de gyorsan el kellett ezt felejtenünk, ehelyett meg nézhetjük ezredjére is a Jetset kiemelt sávban. A New York-iak érthetetlen módon semmit sem próbáltak kezdeni a QB-helyzetükkel 10 fordulón át, most meg már rég késő volt leváltani Zach Wilsont. Főleg Tim Boyle-ra, aki csak azért van a keretben, mert Rodgers és Nathaniel Hackett jó barátja, meg ismeri a rendszert. De ő is egy nagyon gyenge irányító, lehet Wilsonnál is rosszabb, szóval sok jóban nem reménykedhetnek a Jets szurkolói péntek este.
Nem gondolom, hogy a liga EPA alapján legrosszabb támadósora bármire is képes lesz. Oké, általános esetben egy irányítócserében persze lehet reménykedni, de nem akkor, ha Tim Boyle ugrik be. A Dolphins védelem ellen szerintem a levegőben semmilyen sikerélményük nem lesz, esetleg a földön haladhatnának, mert a Miami nagyon könnyű boxokat használ és kevés erőforrást allokál erre, habár könnyen lehet, hogy a passzjátéktól egyáltalán nem tartva most még Vic Fangio is megtölti a boxot több emberrel. A nagy játékoktól ugyanis nem kell félnie, tekintve hogy a Jets szerezte a legkevesebb 10+ yardos játékot idén.
Ezzel jól szembeállítható, hogy a Dolphins szerezte a legtöbb 10+ yardos játékot idén. Ellenben ők meg egy elit védelemmel találják szembe magukat. A Miami támadósor talán legnagyobb erőssége, hogy a legnagyobb arányban kerülik el a harmadik kísérleteket, mivel első kísérletre a legtöbb yardot átlagolják a ligában. Most kemény fába vágják a fejszéjüket, ugyanis a Jets defense engedi a legkevesebb yardot first downra – ezeket lesz igazán érdemes figyelni a meccsen, ezen el is dőlhet, hogy simán nyer a Dolphins, vagy szorosan ki nyer. Lehet, hogy Tua gyors passzai ki tudják venni a Jets védelem talán legnagyobb méregfogát (a védőfalat), de így is érdekes lesz nézni, hogy a kiváló CB-sor mire megy Tyreek Hillék ellen.
Nem elképzelhetetlen, hogy a Jets védelme le tudja lassítani a Dolphins offense-t – nem véletlen születik a legkevesebb pont a New York-iak meccsein –, de egyszerűen nem tudok bízni egy Tim Boyle vezette támadósorban, a Jets pedig már négy meccse nem tudja hozni a spreadet sem.
Tipp: Dolphins -9,5
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- F.Krisztian on Touchdown Week #4 – Igazságot Kingsburynek, elit Broncos védelem, forró kispadok