Keenan Allennek idén parádés szezonja van és már csak három elkapás kell ahhoz, hogy karrierje során ötödször is legalább 100 elkapást jegyezzen egy idényen belül. Rajta kívül hasonlóra csak öten voltak képesek az NFL történetében.
Allen először 2017-ben lépte át a 100 elkapásos határt, majd 2019 és 2021 között minden évben 100+ elkapással zárt. Ha pedig még hármat szerez idén, akkor csatlakozik Larry Fitzgeraldhoz, Andre Johnsonhoz és Wes Welkerhez, akiknek szintén ötször sikerült ez a bravúr. A csúcstartó ebben a kategóriában egyébként Antonio Brown és Brandon Marshall, akik hatszor is 100+ elkapást szereztek egy idényben.
Emellett már 893 elkapásnál jár 137 meccs után, vagyis jó eséllyel ő éri el leghamarabb a 900-as határt a történelemben. A jelenlegi csúcstartó Antonio Brownnak ehhez 143 mérkőzés kellett.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Mock draft a Super Bowl után