Akárcsak tavaly, idén is elővesszük a másfél éve már a ligában tevékenykedő játékosokat és megnézzük, hogyan néz ki a 2022-es class a mai ismereteink szerint. Végleges ítéletet továbbra sem szabad hozni, de az irányok ennyi idő alatt azért már látszódni szoktak kikből lesz maghatározó elem és kik kerültek közel a bust státuszhoz.
A cikkben csoportonként és azon belül csapatonként vesszük az első körös választásokat (ha az nincs, akkor az első választást) és minden esetben próbálok hozni 1-1 későbbi találatot is, amennyiben erre van lehetőség.
AFC East
Buffalo Bills
Kaiir Elam, CB, 1/23
Már tavaly megvolt a Brandon Beane fejében az elképzelés a secondary megfiatalítására, generációváltásra. Elam nem meglepő módon érkezett a csapathoz az első körben, rövid távon White társát, hosszú távon pedig a pótlását látták benne. Ez a projekt viszont komoly zátonyra futott. Elam már tavaly sem tudta a 6. körös Christian Benfordot maga mögé szorítani és idén sem vele kezdődött meg az év első depth chartja. White kiesése után két meccsen kezdő volt, azonban egy bokasérülés miatt IR-re tette a Bills. A visszatérésre van esély, de a játéka továbbra is elmarad a várakozásoktól. Az egyetemen Elam egy agresszív, jól emberező corner volt, aki mind fizikálisan, mind altetikusságban megfelelt a poszt követelményeinek. A játéka azonban nem fejlődött és sokszor verik meg rossz helyezkedése vagy olvasásai miatt. Amikor játszott sem volt a csapat erőssége, sőt. Van még innen visszaút, de ahhoz nagy pálfordulás kell. Rasul Douglas idecserélése után pedig a kezdőbe való visszakerülésért is küzdenie kell majd, ha egyszer aktiválják a sérültlistáról.
James Cook, RB, 2/63
A Bills támadósor évek óta a liga egyik legjobbja, azonban évek óta ugyanaz a problémája, hogy a gárda 100%-ban Allenre támaszkodva tud csak haladni és nincs mögöttük egy legalább közepes futójáték. Cook kissé meglepetésre volt tavaly második körös játékos, de pont egy olyan elemet adott a csapat futójátékához, ami korábban nem volt meg. Egy robbanékony, jó irányváltásokra képes és elkapni is tudó futó. Az idei évben a Billsé a harmadik legjobb futásonkénti EPA, ami nagyon nagy előrelépés a tavalyi 16. és a két évvel ezelőtti 12. helyhez képest. Az idei évben úgy hatékony, sőt hatékonyabb a csapat futójátéka, hogy Allen közel harmadannyit fut csak mint a korábbi két szezonban. Cook játékát segíti, hogy McGovern és Torrence személyében két jó futásblokkoló guardja van végre a csapatnak, de ettől függetlenül is beválni látszik a második körös futó.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- zunya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600