Rövidhíreink következnek.
A Cardinals IR-re tette két védőjét is: a linebacker Kyzir White-ot és a védőfalember Leki Fotut – előbbinek a bicepsze szakadt el, utóbbinak a keze sérült. White a nagyobb veszteség, ugyanis meglepő módon minimum Pro Bowler szinten teljesített idén az Eaglesből érkező védő. Fotu egy nagydarab játékos a fal közepén, de nem sok hozzáadott értéke volt négy éve alatt a csapatnál.
Visszatér a sérültlistáról a Commanders linebackere, Cody Barton, és már játszani is fog csütörtökön a Cowboys ellen. A szezon első hét meccsén lépett pályára és nem is teljesített rosszul, szóval mindenképp erősítésnek számít David Mayo helyén.
Szintén vissza fog térni a sérültlistáról a Rams másodéves futója, Kyren Williams, emiatt pedig a csapat ki is vágta Darrell Hendersont, akit épp a fiatal RB sérülése miatt igazoltak le pár hete. Williams elég jól teljesített idén kicsi termete ellenére is: 6 meccsen 561 scrimmage yardot és 7 TD-t termelt.
A Steelers igyekszik erősíteni a linebacker-sorát. Myles Jack visszaigazolása után most a Pokémon-király Blake Martinezt szerezték meg a Panthers gyakorlócsapatából. Cole Holcomb és Kwon Alexander elvesztése miatt nem áll jól a poszton a csapat, ezért kell próbálkozni.
A Brownsnál IR-re került a veterán safety Rodney McLeod, akinek elszakadt a bicepsze. Harmadik számú safetynek számított Grant Delpit és Juan Thornhill mögött, de hasznos volt rotációs szerepben.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Szerintetek mennyi ideig gyógyul egy veserepedés? (Musgrave, GB)