Visszatér a Texanshoz Kareem Jackson, a csapat ugyanis felvette a waiverről a Broncostól nemrég kivágott safetyt. Nagyszerű hír ez a játékosnak, ugyanis ezzel megkapja majd a maradék fordulóra neki járó 279 ezer dolláros bérét (a gyakorlócsapatban ennek csak a töredékét vihette volna haza, már ha egyáltalán valaki leigazolja).
Jackson 2010-ben a Texans első körös játékosa volt és két éven keresztül volt a jelenlegi főedző DeMeco Ryans csapattársa. Összesen kilenc évet húzott le Houstonban, mielőtt aláírt a Broncoshoz 2019-ben. A fénykorában Pro Bowl szinten teljesítő védő idén leginkább csak a szükségtelen durvaságaival tűnt ki, ami miatt kétszer is eltiltották (egyszer két, egyszer pedig négy meccsre). Még mindig megüt egy közepes kezdő szintet, lehet hozzáadott értéke, már amennyiben leszokik a szükségtelen szabálytalanságairól.
A döntésben az is szerepet játszott, hogy a csapat kénytelen volt IR-re tenni az eddig kezdő safety Jimmie Wardot, akinek egy combsérülés miatt véget ért a szezonja.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót