Az Eagles tavaly 14-3-as mérleggel végigdominálta szinte az egész szezont mind támadó-, mint védőoldalon (top3-ban voltak DVOA-ben mindkét egységben), simán jutott be a Super Bowlba, ahol hajszállal kapott ki csak a Chiefstől. Most viszont két csúnya vereségen (és előtte két csúnya győzelmen) vannak túl, és egyáltalán nem mutatják a korábbi meggyőző formájukat. Mi történt? Hová tűnt ez a dominancia? Mik a problémák? Ezekre próbálunk most rávilágítani.
Az optimista, problémákat a szőnyeg alá söprő nézőpont szerint még mindig 10-3-as mérleggel bír az Eagles, ha megnyeri a maradék négy meccsét – amiben van három nagyon könnyűnek ígérkező –, akkor a csoportelsőség biztos és az első kiemelés is meglehet, ha a 49ers egyet bukik, mondjuk a szintén SB-esélyes Ravens ellen. Szóval akkor nincs is nagy gond. És igazából az is várható volt, hogy a Chiefs-Bills-49ers-Cowboys négyesből nem jönnek ki 2-2-es mérlegnél jobbal, szóval minden a papírforma szerint alakul.
A realista nézőpont viszont az, hogy ugyan a 2-2-es mérleggel tényleg nincs probléma, a mutatott játékkal annál inkább. A két vereség nagyon sima volt, a két győzelem pedig nagyon küszködős és könnyen lehet érvelni amellett, hogy mindkettőt el kellett volna inkább veszíteni – ha 10-szer újrajátsszák ugyanazt a meccset, jó eséllyel legalább 6-7-szer kikapott volna az Eagles. De nem csak ezzel a négy meccsel van probléma. A Sasok pontkülönbsége mindössze a 11. a ligában (többek közt a Saintsé és a Vikingsé is jobb), DVOA-t tekintve a 8. legjobb a gárda, a védelem ráadásul csak a 20. helyet foglalja el ebben a sorsolással is kiigazított mutatóban.
Azt gondolom reálisan kiegyezhetünk abban, hogy az Eagles egy jó, de egyáltalán nem kiváló csapat. De mégis miért? Mi történt? Hol vannak a problémák? Mennyire javíthatók ezek? Sok a kérdés, most próbálunk nagy részükre választ adni.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Mock draft a Super Bowl után