Minden héten van mit tanulni az NFL-ben, úgyhogy minden forduló után le is vonjuk a tanulságainkat. Jöjjön tehát egy touchdownnyi (6+1) pont / take / gondolat a szezon legfrissebb hétvégéje után. Lesz szó Brock Purdy mélyrepüléséről, a Patriots ambivalens győzelméről, és irányítókról, akik a semmiből alkottak nagyot.
Sokat tisztult a kép az AFC-ben
A forduló előtt úgy tűnt, hogy az AFC-ben marad az öldöklő harc a rájátszást érő helyekért. A Bengals abszolút esélyesnek tűnt a Mason Rudolph-fal felálló Steelers ellen, a Colts győzelme sem lett volna meglepő a Falcons ellen, de a Broncos győzelme is kvázi kötelező volt a Patriots ellen. Ehhez képest a Bengals és a Colts tükörsimán, a Broncos pedig egy utolsó másodperces mezőnygóllal, de kikapott, így a Bills és a Browns győzelmével nagyon sok minden kvázi el is dőlt.
A Browns 10-5-ös mérleggel áll, két fordulóval a vége előtt két meccses előnye van a hetedik kiemelésért küzdő csapatok ellen, így már csak matematikailag – kevesebb mint egy százalék hiányzik – nem biztos a rájátszás. A Bills a kilencedik helyről feljött a hatodikra és már 87 százalék az esélye a rájátszásra (a Patriots legyőzésével effektíve el is dől a dolog), sőt még a csoportgyőzelem is összejöhet. A Broncos veresége pedig a Chiefs csoportgyőzelmét is szinte biztossá tette (előbbinek kettőt kellene nyernie, utóbbinak kettőt veszítenie), Patrick Mahomesék rájátszásba jutására is 96 százalék esélyt jósolnak.
Így már csak az AFC South a kérdés, ahol jelenleg a Jaguarsnak, a Coltsnak és a Texansnak is 8-7-es mérlege van. A három gárda a negyedik, hetedik és nyolcadik kiemelést birtokolja, bőven nyerhető meccsük lesz a héten, ráadásul utóbbi kettő az utolsó fordulóban egymás ellen mérkőzik. Persze történhetnek még óriási meglepetések, de az eddigiek alapján már tényleg csak az a kérdés, hogy ki nyeri meg a csoportot (a Jaguarsnak ehhez a Titanst és a Pantherst kellene vernie), és hogy a maradék kettő közül ki viszi el a hetedik kiemelést (erről alighanem az utolsó heti egymás elleni meccs fog dönteni).
Gellert kapott a Brock Purdy MVP kampány

Legfrissebb cikkeink
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!