Az AFC Eastet a liga talán legkeményebb csoportjának várták a szakértők a nyáron. Oké, Aaron Rodgers kiesésével nem lehetett számolni, így a Jets vesszőfutása részben magyarázható, azonban a Patriots 2-10-es mérlegére nem számíthatott senki. A legújabb vereség után pedig újabb mélységekbe került a New England-i franchise.
A Patriotsnak sikerült az utóbbi három körben összesen 26 ponton tartania az ellenfeleit, mindegyiknek maximum 10 pontot engedve. Ebben pedig leginkább az az érdekes, hogy mindeközben egyik meccset sem nyerték meg ezek közül. Ezzel a New England lett az első csapat az 1938-as Chicago Cardinals óta, amely zsinórban három meccsen maximum 10 ponton tartja az ellenfelét, de három vereséget könyvelhet el. Idén, ha egy csapat maximum 10 pontot kap, akkor 52-3 a mérlegük – mindhárom vereség a Patriotsé.
Ezzel Belichickék 2-10-es mérleggel állnak, ami 2000 óta a főedző egyetlen 10+ vereséges idényét jelenti. Ha így folytatja, akkor a valaha volt legrosszabb szezont hozza össze Super Bowl-győztes edzőtől. Az eddigi rekordot Tom Landry tartja 3-13-mal, az 1988-as Cowboyst vezényelte az 1/1-es pickhez, amivel végül kiválasztották Troy Aikmant. Valami hasonlóban reménykedhet a Patriots is – Belichick mondjuk nem feltétlen, ugyanis Landryt azután a szezon után kirúgták.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Troy Aikmen. Nem egy TB de bőven megfelelne…😄
Már egy másik felületen is leírtam, hogy a 10 L-ből 7 egy labdabirtokláson belül volt! Most egy 5-7-el vagy egy 6-6-al semmire nem mennénk. A hátralévő 5-ből is 3 vagy 4 inkább L, mint W vagyis egy 6-11 vagy 7-10 szintén nem lenne jó semmire! Akkor már inkább top3 draft! Hogy BB-vel mi lesz?! majd az is eldől. (de lehet, hogy ő, meg Mr. Kraft már tudják)