A Bears hamarosan kinevezi az új támadókoordinátorát, írja minden releváns forrás. A befutó a Seahawks eddigi OC-je, Shane Waldron.
A 44 éves Waldron 2008-ban kezdte profi pályafutását a Patriots támadóoldali asszisztens edzőjeként, de nem húzta sokáig a ligában, 2010-ben már az egyetemen vállalt kisebb munkákat. 2016-ban visszatért az NFL-be a Washingtonnak köszönhetően, majd a Ramshez került, ahol Sean McVay alatt 2018 és 2020 között passzjátékért felelős koordinátor volt.
Ezt követően nevezte ki a Seahawks támadókoordinátornak. Ugyan Russell Wilsonnal ő sem tudott csodát tenni, de nagyon hatékony támadósort rakott össze Geno Smith-szel a kezdőben. Jó szakembernek számít, az elmúlt három éve alapján jó döntést hozott az 1/1-es cetlit birtokló Bears.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei
Szegény srác…
Még a végén lesz valami Chicago ban…
Már csak találni kell vevőt Filcre,behúzni az 1/1 et…