Négy csapat maradt már csak a gáton, ami azt is jelenti, hogy négyen már teljes erővel készülhetnek a free agency és draft időszakra. Ahogy eddig, úgy most is megnézzük melyik lehet a legégetőbb problémájuk, amit orvosolniuk kell tavasszal.
Buffalo Bills: vérfrissítés szükséges
Óriási hajrával kanyarodott rá a playoffra a Bills, de végül megint nem sikerült eljutni a Super Bowlig, ami már kezd egyre frusztrálóbb lenni a szurkolóknak és játékosoknak egyaránt. Pedig Josh Allen személyében, minden agyatlan megmozdulása ellenére, megvan az az irányító, akivel reális elvárás lenne eljutni odáig, sőt meg is nyerni, mégsem sikerül. Ideje lenne elgondolkodni, hogy ennek milyen okai vannak, szerintem a legegyszerűbb indok az, hogy simán beleszürkült ez a csapat a minimális változásokba.
Brandon Beane general manager és Sean McDermott vezetőedző 2017-ben vette át a franchise irányítását, ami épp a Rex Ryan-i poklot próbálta kiheverni, és rögtön első szezonjukban, 18 év után először ismét rájátszás-meccset láthattak a szurkolók a Bills részvételével, akkor még Tyrod Taylorral a center mögött. Itt azonban nem álltak meg, a 2018-as szezont kivéve minden évben eljutottak a playoffba, vagyis nagyon magasra sikerült felrakni a padlót. A csapatépítés példamutató volt, egyben a csapat magját nagyon hamar lefektették. Allen ugye 2018-ban érkezett, előtte a támadófalba Dion Dawkins 2017-ben, Mitch Morse 2019-ben csatlakozott, Dawson Knox a 2019-es drafton lett kiválasztva, a Diggs-Davis duó pedig 2020-ban öltötte magára a csapat mezét először. Az offense magja és legjobb játékosai tehát minimum négy éve vannak itt, ám a védelemben még durvább az összeszokottság. Tre White, Jordan Poyer, Matt Milano és Micah Hyde mind 2017-ben érkezett, Taron Johnson 2018-ban, Ed Oliver 2019-ben, szóval itt is a legjobb játékosok már nagyon régi bútordarabok. A salary cap intézménye persze megköveteli, hogy ne tudd mind a 22 kezdődet éveken át megtartani, de ez így is elképesztő adat.
Viszont az idő nem nekik dolgozik, a húzónevek szépen lassan kezdenek elkopni, vagy egyre többet sérültek, az pedig már a GM felelőssége, hogy nem hogy a pótlásukra nincs eddig megoldás, de a kiegészítésükre sem. A szezon előtt a liga negyedik legidősebb rostere volt a Billsé, Stefon Diggs bántóan eltűnt a szezon második felére, Von Miller a tavalyi sérülése óta már nem önmaga, a kezdeti sikeres draft pickek és igazolások egyre ritkábbak, és hiába az idős keret, nincs egy megbízható fiatal sem a fenti húzónevek mögé. És ha 2024-ben is a 4 meg 5 évvel ezelőtti tetteidet tudod felmutatni sikerként, az nem túl szerencsés dolog egy GM megítélésében.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nem tudom, talán a védelem nem a legjobb értelmes csapatok ellen.
Egyébként kár bármiféle változást várni, egyrészt egyre többen nyilatkozzák a csapat környékéről hogy McD marad a DC, másrészt mikor Frazier volt is voltak hírek hogy a fontos meccseken egyszerűen átveszi a játékhívást. Ráadásul mióta DC és HC egyszerre egyszerűen annyira szarul menedzseli a meccseket hogy az elmondhatatlan. Eddig sem ez volt az erőssége de a két munkakör miatt még rosszabb is lett, jelenleg nem tudom van e nála rosszabb ilyen tekintetben.
Talán a sokadik szánalmas Po búcsú elég lesz hogy kibasszák végre, de gondolom majd elmondja hogy “nagyon nehéz itt nyerni” meg “olyan közel voltunk, legközelebb eskü meglesz” és kap még egy évet, és így tovább és így tovább