A konferenciadöntők rengeteg véleményt, indulatot váltottak ki mindenkiből. Most a szezon során utoljára jövünk a forduló gondolataival, take-jeivel, tanulságaival.
🐐 Mahomes és a Chiefs az új Brady és Patriots
Hat éven belül hat konferenciadöntő, ebből négy győzelem. Azaz öt éven belül négy Super Bowl-részvétel és minimum kettő, de lehet hogy három győzelem. Ez Mahomes és a Chiefs utóbbi hat éve. Ez már tényleg patriotsi magasság. A New Englandnek ugye volt egy négyéves periódusa, ahol három SB-t nyertek (2001-2004), de ott közötte a playoff sem volt meg és utána a konferenciadöntő sem a következő évben. Szóval ha Mahomesék ezt most megnyerik, akkor egyértelműen jobb lesz ez a periódusuk, mint Bradyéknek volt 20 éve.
Aztán később volt a Patsnek egy nyolcéves periódusa, amikor mindig legalább konferenciadöntőig jutottak (2011-2018), amiből ugye újabb három gyűrű jött össze. Ehhez még kell egy kis idő a Chiefsnek, de nehéz nem úgy gondolni most rájuk, mint az új Patriotsra. Egészen hihetetlen, hogy mennyire dominánsak és megkerülhetetlenek.
Ez volt a Mahomes-éra legrosszabb Chiefse gyakorlatilag minden mutató szerint. És így is végigmentek a bivalyerős konferencián, ráadásul úgy, hogy az alapszakasz alapján három legerősebb csapatot verték meg, a két legjobbat ráadásul idegenben.
A múlt heti mém, hogy “Én vagyok a végzetetek” most is abszolút megállja a helyét. Nagyon erős az AFC, tele van top irányítókkal, akik bármikor képesek lehetnek eljutni a Super Bowlig, de amíg itt van Mahomes, Reid és Spagnuolo, addig pont olyan szerencsétlen helyzetben lesznek, mint amilyenben volt sokáig Peyton Manning, Ben Roethlisberger vagy Philip Rivers annak idején.
Amíg Mahomes a meccseinek, amelyeken a várakozások szerint ki kéne kapnia, a 75 százalékát megnyeri, addig nincs miről beszélni. Már tavaly is mondtam, hogy a jelenlegi Mahomes szerintem van olyan jó játékos (vagy inkább jobb), mint Brady volt a karrierje csúcsán, már csak az a kérdés, hogy sikerességben is utol tudja-e érni a GOAT-ot. Egyelőre ott tart, hogy ő az egyetlen QB, aki 30 éves kora előtt 4 Super Bowlon kezd. Nem halad rossz irányba, na.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető