Ugyan van még egy hét, de az alapszakasz után már mindenki a rájátszással fog foglalkozni, így érdemes ránézni újoncainkra, hogy kinek miként sikerült integrálódni az NFL világába, és kiválasztani közülük minden posztra az eddigi tudásunk alapján legjobbakat. Jöjjön tehát a bizonyítványosztás, elsőre vegyük végig a támadó oldali újoncokat.
Irányító
C.J. Stroud – Houston Texans
Csere: Aidan O’Connell – Las Vegas Raiders
Stroud a picit gyengébb szezonzárás (és sérülés) miatt végül nem zárt olyan történelmi újonc évet mint amerre a szezon felénél tartott, de így is bőven bebetonozta magát, mint franchise irányító. 63%-os passzpontossága mellé a 21 touchdown nem különleges, ellenben emlékezhetünk rá hogy mennyi ideig kellett várni az első eladott labdájára és végül is csak öt interceptionnél tart. Nyugodtsága, nyomáskezelése és védelemolvasása már most tapasztalt irányítókat vert. Mindezt úgy, hogy a támadófal és a skill személyzet is hullott körülötte.
Mögötte már nem voltak olyan jó teljesítmények. A magasan választott irányítók egy-egy felvillanást leszámítva mind leszerepeltek. O’Connell körülbelül a szezon felénél került a kezdőbe és az első pár meccsen kifejezetten jól játszott. Nem vállalt sokat, vigyázott a labdára és pontos volt. Az év végére azért utolérte a valóság és folyamatosan jöttek a hibák, a Chiefs elleni második meccsen például három negyeden keresztül nem volt jó passza. Ettől függetlenül nem tudnék mást sem nyugodt szívvel betenni helyette.
Futó
Jahmyr Gibbs – Detroit Lions
Csere: Devon Achane – Miami Dolphins

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető