Zach Ertz még az alapszakasz közben kérte a kivágását a Cardinalstól abban a reményben, hogy aláírhat valamelyik contenderhez és akár Super Bowlért is küzdhet. A várakozásaival ellentétben ugyanakkor nem volt iránta nagy kereslet, és bár végül talált magának egy jó csapatot, de a Lions is csak a divíziós kör után igazolta le. Egy hét alatt pedig nem tudta annyira elsajátítani a playbookot, hogy pályára léphessen az NFC-döntőben.
A 33 éves Ertz az Eagles második köröse volt még 2013-ban. Egészen a 2021-es idény közepéig volt a csapat tagja, ahol többek között háromszor lett Pro Bowler, nyert egy bajnoki címet és egymás után ötször is 800+ yardot jegyzett (a legjobb szezonja 2018-ban volt, amikor 116 elkapásból 1163 yard és nyolc TD került a neve mellé, előbbi NFL-rekord egy tight endtől). Végül a fizetési plafon és Dallas Goedert miatt távoznia kellett Philadelphiából 2021-ben, és mindössze a hatodik körös újonc cornerback Tay Gowantért és egy 2022-es ötödik körös pickeért cserébe lett a Cardinals játékosa még a trade határidő előtt. A 2023-as szezont még a Cardinals játékosaként kezdte meg, de hét meccsen csak 27 elkapása, 187 yardja és egy TD-je volt, majd kérte a kivágását.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót