Kyle Shanahan két napja még azt nyilatkozta, hogy a várakozásai szerint a teljes edzői stáb – már akiket nem nyúltak le más csapatok – visszatér majd a 2024-es szezonra. Ennek fényében bombaként robbant a hír, hogy a 49ers menesztette a védőkoordinátor Steve Wilkst – a lépést maga a főedző jelentette be.
Wilks nem egy rossz védőkoordinátor, de a 49ers rendkívül tehetséges egysége elég inkonzisztens volt, és Wilks nem hozott ki annyit belőlük, mint elvárható lett volna. A rájátszás első két meccsén kifejezetten rossz volt a védelem, habár a Super Bowlon három negyeden keresztül szinte lenullázta a Chiefst.
Ugyan túlzás lenne a kudarcot egyedül az ő nyakába varrni, és összességében nem végzett rossz munkát, de a védelem egyértelműen visszaesett a korábbiakhoz képest, és állítólag voltak nézeteltérései is Shanahannel. Persze nem segítette a dolgát, hogy beleszóltak a munkájába és egy olyan rendszert kellett futtatnia, ami nem teljesen volt az övé, de azt nehéz lenne tagadni, hogy összességében nem hozta ki a keretben rejlő tehetség maximumát.
Legutóbb egyébként akkor vágtak ki Super Bowlba jutó védőkoordinátort, amikor a Falcons 28-3-ról kikapott a Patriotstól – és ott nem Richard Smith hívta a játékokat.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót