Az Eagles 12 forduló után két győzelemmel többet szerzett minden másik csapatnál a ligában. Aztán a maradék hét meccsen a Commanders kivételével nem volt rosszabb csapat náluk a ligában és ezzel a történelem egyik, ha nem a legnagyobb leolvadását produkálták. Az edzői fronton előjött hibákat orvosolták Vic Fangio és Kellen Moore érkezésével, most pedig itt az idő, hogy a játékosfronton felmerült problémákra is megoldásokat találjanak.
Hol lehet spórolni?
Az utóbbi éveket jelentős mínuszból indította a csapat, azonban ez most kivételesen nincs így. A holtszezont most effektív $16 millió hellyel nyitják a sapka alatt, ami a középmezőnybe elég a ligában. Mondjuk az előző évekkel ellentétben a kiinduló ponton most jóval kevesebbet lehet javítani. Nézzük az opciókat.
Kivágások
- Kevin Byard, S ($13 millió)
- Avonte Maddox, CB ($2 millió)
- James Bradberry, CB ($0 millió)
- Jason Kelce, C, visszavonul ($1,5 millió post June-1)
Byard teljesen biztosra vehető, hogy távozik. Nem jött be az év közbeni csere, egy jó Chiefs elleni meccset kivéve gyengén teljesített a korábbi All-Pro safety, ilyen fizetés mellett pedig nyilvánvalóan nem fogják megtartani. Maddox nehezebb eset, mert alapvetően egy jó játékos, ráadásul keveset is lehet rajta spórolni, viszont kérdés, hogy a sérülései után vissza tud-e térni a korábbi formájához. Az év végén gyenge volt, bár ebből még talán nem vonnék le messzemenő következtetéseket, mert minden pocsék volt akkor a védelemben. Én még megtartanám.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót