A 2023-as piac legrosszabb igazolásai után most mutatjuk azokat, akik nemcsak, hogy megszolgálták az árukat, de még jócskán túl is teljesítettek az elvártakhoz képest. Csak azok a játékosok szerepelnek a listán, akik új csapathoz kerültek, tehát a hosszabbítások nem számítanak.
Baker Mayfield, Tampa Bay Buccaneers, QB
1 év, 4 millió dollár, 4 millió teljesen garantált
Ki gondolta volna, hogy Tom Brady után is van élet Tampában, pláne Baker Mayfielddel? A korábbi 1/1-es viszont jött, látott és győzött: a Bucs a csoportot megnyerve bejutott a rájátszásba! Mindezt úgy, hogy a kezdő irányító mindössze 4 millió dollárért írt alá, ami ugyan pár millióval nőtt az eredmények és Mayfield teljesítményének köszönhetően, de ez így is óriási üzlet volt.
A 28 éves QB a szezont 4045 yarddal fejezte be, ami karrierje legjobbja, emellett passzolt 28 TD-t mindössze 10 INT mellett. Persze ezt árnyalja, hogy 25 extra dobására jutott 24 turnovert érő átadás, tehát kifejezetten szerencsés volt, de nem lehet elvenni tőle, hogy gerincet adott ennek a csapatnak és végig igazi vezérként viselkedve képes volt hátán vinni a Buccaneerst. 20-25 millió dollárt érő teljesítményt tett le az asztalra, de láttam 30+ millió dolláros becslést is (ami azért túlzás). Nagyon meglepő lenne, ha nem lenne 2024-ben is kezdő állása valahol 20+ millióért.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Okereke-Giants-is nagyon jó igazolás volt.