Minden idők legnézettebb rájátszása és Super Bowlja után nem túlzás kijelenteni, hogy az NFL szárnyal. Mindez természetesen a bevételeken is meglátszik, aminek nemcsak a tulajdonosok, de a játékosok is örülhetnek, ugyanis egyes források szerint 243-, mások szerint pedig akár 250 millió dolláros is lehet a 2024-es fizetési plafon nagysága.
A fizetési plafont 1994-ben vezették be, akkor 34,6 millió dollár volt. Azóta volt pár kisebb/nagyobb módosítás és újra kalibrálás (Covid, lejáró kollektív szerződés), de a növekedés összességében töretlen volt. A legnagyobb éves növekedés 2022-ben volt, a koronavírus járvány utáni első évben, amikor a 182 millió dollárra csökkentett (2020-ban 198 millió volt) cap 208 millió dollárra nőtt (25,7 millió dollár). Tavaly már 224,8 millió dollárt költhettek a csapatok és ha jönne a 250 milliós becslés, akkor ez lenne minden idők második legnagyobb növekedése. Van pár csapat, ami ennek nagyon tudna örülni.
Nehéz holtszezon vár az új vezetőségre – Chargers FA-kitekintő

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban