A Chiefs nehéz helyzetben van, ugyanis lejár a szerződése két sztárvédőjének, Chris Jonesnak és L’Jarius Sneednek is, ráadásul a franchise sem arról híres, hogy ezerrel nyomja a gázpedált és mindent alárendel a win now módnak. Egy franchise tag lehetőségük van, hogy valamelyiküket magukhoz láncolják még egy évre, és Brett Veach general manager el is mondta, hogy ezt valószínűleg használni is fogják. Azonban a taget nem csak erre lehet használni.
Jeremy Fowler információi szerint a Chiefs megmondta Sneednek, hogy készek rátenni a franchise taget, ha nem tudnak megállapodni hosszú távon, ugyanakkor hajlandóak el is cserélni a cornerbacket a taggel együtt. Az ESPN insidere hozzáteszi, hogy Sneednek ez nincs ellenére, hiszen így más csapatokkal is tárgyalhat, miközben a Chiefsszel is egyeztet, tehát neki kicsit olyan, mintha amúgy is szabadügynök lenne (a cserével együtt új szerződést is kapna új csapatától).
Ez persze még nem jelenti, hogy biztos el is fogják cserélni, a Chiefs még simán meg is tarthatja, de egyértelműen csökkent ennek az esélye. A tag értéke egyébként $19 millió, bár ennek sok jelentősége nincs, hacsak annyi nem, hogy Sneed ennyit fog foglalni a Chiefs sapkájából rövid távon, amíg el nem cserélik.
Sneedet a 2020-as draft negyedik körében választotta ki a Chiefs, most járt le az újonc szerződése. Idén berobbant és elit szinten teljesített, ráadásul úgy, hogy követte az ellenfelek legjobb elkapóit. Az egész alapszakaszban nem engedett TD-t és a legtöbb yard is 73 volt, amit elkaptak mellette (Davante Adams).
Nagyon jó játékost akaszthat le tehát valaki, ám ennek meglesz ára. Egyrészt pénzügyileg is simán évi 20 millió felett vihet majd haza Sneed, másrészt ugye draft picket is kell majd adni, vélhetően legalább egy második körös cetlit. A Chiefs nyilván nem akarja csak úgy elengedni a védőt, azzal legjobb esetben is egy jövő évi harmadik kör végi kompenzációs picket kapnának érte, így azért jóval többet.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót