A Buccaneers idén is érdekes holtszezon elé néz, hiszen lejár a szerződése Baker Mayfieldnek, Mike Evansnek, Antoine Winfieldnek és Lavonte Davidnek is (többek közt). Evans és David gyakorlatilag helyi legendának számít, így szép sztori lenne, ha meg tudnák tartani őket és Tampából vonulnának vissza.
A 33 éves linebackernek pontosan ez a célja. Egy rádióműsorban (via NFL.com) azt kérdezték tőle, hogy van-e esély arra, hogy máshová igazoljon, vagy csak az merül fel opcióként, hogy visszaigazol Tampába vagy szögre akasztja a cipőt.
“Igen, mondhatjuk ezt. Az egész karrierem, mind a 12 évem egy szervezetnél töltöttem, itt váltam férfivá. Imádom Tampát. Szeretnék Buc maradni a karrierem végéig, innen szeretnék visszavonulni.”
David már tavaly is hasonló helyzetben találta magát, akkor egyértelmű kedvezményt is adott a csapatnak, hogy maradhasson – a piacon simán többet vihetett volna haza ennél a $4,5 milliótól. Ráadásul még 2023-ban is nagyon jól játszott, így még mindig van a tankjában, a pótlása pedig nagyon nehéz lenne. Nem lenne butaság újra megadni neki ezt az egyéves szerződést.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
My man 😍