Mike Macdonald volt az utolsó frissen kinevezett főedző, aki koordinátorokat keresett, azonban tegnap megtalálta őket. A támadóoldalra az egyetemről hozta Ryan Grubbot, a védőoldalra pedig a Cowboys védőfal-edzője, Aden Durde került. Előbbiről Adam Schefter, utóbbiról Tom Pelissero számolt be.
Grubb ugyan hivatalosan az Alabama támadókoordinátori posztjáról érkezett, de oda csak nemrég nevezték csak ki, eddig a Washington egyetemnél látta el ugyanezt a pozíciót. Idén bajnoki döntőig menetelt a csapatával, karrierje legjobbját hozta ki az irányító Michael Penixből (Heisman-második lett) és egy nagyon jó offense-t rakott össze, ahol jól variálta a felállásokat és motionöket – ezek jól működhetnek a profik közt is.
Mike Macdonald elmondta, hogy neki nem igazán fontos az NFL-tapasztalat, ami ebből a kinevezésből látszik is, hiszen Grubb sosem volt még edző a profik közt. A Hawksnál tehát úgy néz ki az új ötleteket priorizálják, ami az NFL újrahasznosított edzői kinevezései közt üde színfoltként hat.
A védőoldalon Macdonald fogja hívni a játékokat, így ez volt a kevésbé fontos kinevezés, de Aden Durde érkezett erre a posztra, aki eddig a Cowboysnál edzette a védőfalat, korábban pedig a Falconsnál volt OLB-edző. Angliai születésű egyébként és játszott az NFL Europe-ban is.
További kinevezések a stábban: Leslie Frazier lesz a segéd főedző, Jay Harbaugh pedig a special team koordinátor.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei