A Browns meglepően jó szezonon van túl, főleg annak tudatában, hogy a teljes tackle soruk és az első három irányítójuk megsérült. A jó kifutású szezon ellenére nehéz helyzetben van a gárda, hiszen a Deshaun Watson-szerződés (a gyenge játékával párosítva) vasmacskaként fogja vissza a franchise-t az előrelépéstől. Az idei holtszezon pedig nem ígérkezik valami jónak.
Hol lehet spórolni?
A Browns effektív mínusz 20,8 millióról indul neki a holtszezonnak. Ez persze nem egy leküzdhetetlen feladat, konkrétan egy lépéssel bőven pozitívba kerülnek.
Átalakítások
Méghozzá Deshaun Watson szerződésének átalakításával, ami azonnal $33,6 millió spórolást jelent. Általában elmondanám, hogy egy gyengén teljesítő játékos esetén nem érdemes átalakítani a szerződést, hiszen ez csak megnehezíti a későbbi kivágását, azonban Watson a teljesen garantált szerződésével különleges eset, hiszen sehogy sem lehet kivágni a szerződése lejártáig, ami három év múlva esedékes. És már most tudni, hogy marad utána halott pénz 2027-re is. Plusz mivel most is át fogják alakítani a szerződést, és vélhetően jövőre is, így igazából a következő négy évben fogja vissza ez a kontraktus a csapatot. Vélhetően 2027-ben is foglalni fog 20-30 milliót a sapkából úgy, hogy már nincs a csapatban. Ha nem kezd el rohamosan javulni a játéka, akkor ez a valaha volt legrosszabb trade és hosszabbításként fog bevonulni a történelemkönyvekbe – ezt a címet hamarosan Russell Wilson és a Broncos fogja elvinni.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat