Pénteken a defensive backekkel és a tight endekkel folytatódott a Scouting Combine. Ezeken a posztokon nagyon fontos az atletikusság a történelmi adatok alapján, így nagyon nem volt mindegy, ki hogyan teljesít Indianapolisban. Nézzük a nap nyerteseit és veszteseit.
Nyertesek
Quinyon Mitchell, CB, Toledo
Az egész draft folyamat legnagyobb nyertese eddig Mitchell, aki egy kisebb suliból jön, így szezon közben kevésbé figyeltek rá az emberek. Pedig kellett volna, ugyanis már a felvételek alapján is nagyon jól mutatott, ezt megfejelte egy szuper Senior Bowllal, most pedig egy remek Combine-nal. Nálam már eddig is a 10. legjobb prospect volt, ahonnan sokkal feljebb már nehéz lesz kerülnie, de sok boardon vagy mock draftban inkább 20 környékén láttam, ami viszont fixen alacsony.
Indianapolisban a második legjobb 40 yardot futotta (4,33 mp), miközben 10 kilóval nehezebb az első helyezettnél. Az első 10 yardja is elit volt, és a pályán mutatott gyakorlatoknál is remekül mutatott. A Next Gen Stats adatai alapján az övé volt a két leggyorsabb mért sebesség a backpedal és a 45 fokos transition drilleknél. Az irányváltásai is kiválóak voltak és a súlypontemelkedése is a jobbak közé tartozott, plusz még a labdaérzékét is megmutatta a gauntlet során.
Toledo cornerback Quinyon Mitchell "has another gear that not many people have," according to @MoveTheSticks.
Mitchell reached the two fastest speeds by any cornerback during the back pedal and transition 45 degree reaction drill (20.87 & 21.27 mph).#NFLCombine x @nflnetwork pic.twitter.com/LH6OUl7q4Q
— Next Gen Stats (@NextGenStats) March 1, 2024
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben