Connect with us

Hír

A Commanders Dallasból igazolt kettőt, a Vikings még két védőt akasztott le

A Vikings Kirk Cousins elvesztése után ráfekszik a védelmére, ugyanis Jonathan Greenard megszerzése után még két játékost igazolt a labda ezen oldalára. A pass rusher Andrew Van Ginkel két évre $20 millióért érkezik, a linebacker Blake Cashman pedig három évre $25,5 millióért.

Van Ginkel játszott már Brian Flores rendszerében, nagyon jól el lehet őt ebben helyezni és jól is fog játszani szituációsan. Cashman érdekes, mert tavaly remek éve volt a Texansban DeMeco Ryans kezei alatt, de előtte sok sérülés miatt keveset tudott pályára kerülni. Ha hozza a tavalyi játékát, akkor nagy fogás.


A Commanders idén azt a Dan Quinnt nevezte ki főedzőnek, aki eddig Dallasban volt védőkoordinátor. Ő pedig most két korábbi játékosát is elcsábította a piacon, hiszen leigazolta a pass rusher Dorance Armstrongot, illetve a center Tyler Biadaszt. Előbbi 3 évre $33 millióért, utóbbi három évre $30 millióért érkezett.

Biadasz egy nagyon stabil korrekt center, aki leginkább azért érdekes most, mert tavaly a harmadik körben draftolták Ricky Stromberget a posztra. Az új rezsim viszont úgy tűnik nem számol vele. Armstrong azért érdekes, mert a Sweat és Young cserék után nem volt pass rushere a Commandersnek, jelenleg pedig ő számít első számúnak. Micah Parsons és DeMarcus Lawrence mögött harmadik számúként a rotációban nem mutatott rosszul, de azért most nagyobb szerep vár rá.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!