A Colts megint ugyanazt csinálta a piacon, mint az utóbbi években: semmit. Visszaigazolta a saját játékosait, néhánnyal már előre hosszabbított… és ennyi. Jó, hozott egy csereirányítót is. A csapat szurkolói frusztráltak lehetnek a vezetőséggel, főleg most, hogy újonc szerződéses irányítójuk van, tehát több lehetőség lenne költekezni. De nem, ez nem a Colts útja.
Ben Solak (TheRinger) szokta mondani – és nagyon megragadt bennem –, hogy egy general managernek az elsődleges prioritása nem az, hogy Super Bowlt próbáljon nyerni, hanem hogy megtartsa az állását. Chris Ballard pedig szuper ebben, talán a legjobb. Túlélt már két főedzői kirúgást, túlélte a Carson Wentz-fiaskót, a Matt Ryan-fiaskót, mindent. Az állásmegtartós taktikára pedig idén is ráerősített.
Hiszen milyen jól mutat már egy GM önéletrajzában, hogy elit szinten draftol? Ha mindig hosszabbít a draftoltjaival, az azt mutatja, hogy folyamatosan bejönnek a draftjai, szépen építi a gárdát, megy minden előre. Igen ám, csak önmagában a draft nem elég. Kétségtelen, hogy ez az alapja a csapatépítésnek, de önmagában nem elég, hogy tényleg messzire juss a rájátszásban. Szükség van a piacra is, hogy kiegészítse a draftokat. Ezt azonban teljesen elhanyagolja a Colts. Az utóbbi években és idén is.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót