A Billsnek sikerült eléggé félremenedzselnie az elmúlt pár évet, nem tudták kihasználni Josh Allen újonc szerződését (vagy amíg még olcsó volt a hosszabbításával), a gárda elöregedett és baromi drága is lett, amit jól mutat, hogy mínusz 50 millióról vágtak neki a holtszezonnak. Most azonban – nagyon helyesen – visszavették a lábukat a gázról, körbenéztek az úton és azt mondták, hogy tolassunk vissza egy kicsit és induljunk el egy másik irányba.
A buffalóiak Josh Allen miatt az utóbbi években instant contendernek számítottak, bárhogy is nézett ki a keret többi része. Igyekeztek rámenni a Super Bowlra – lásd mondjuk Von Miller igazolás –, de a legtöbb lépésük balul sült el – lásd mondjuk Von Miller igazolás. A pénzcsapokat kinyitották, eltoltak összegeket későbbi évekbe, hogy minél többet tudjanak igazolni, ezért a sapka elég rosszul nézett ki az idei holtszezonra. Emellett szinte minden draftpickjük mellément, ami azt eredményezte, hogy nincsenek fiatal tehetségek a csapatban, akik hozzátennének a játékhoz, így snapekkel kiigazítva a 7. legöregebb csapat volt a Bills tavaly. Ez pedig egy teljesen fenntarthatatlan modell volt a továbbiakra, főleg hogy Josh Allen is elkezdte alaposan terhelni a sapkát.
Úgyhogy a vezetőség most nagyon helyesen úgy döntött, hogy lezárja ezt a korszakot és belemegy egy új érába. Allen miatt még hosszú évekig ott lesznek a tűz közelében, de ha tovább nyomták volna a win now-t, valószínűleg csak rontottak volna a helyzetükön hosszú távon. Szóval ezt a holtszezont inkább beáldozták, idén talán nem lesz reális cél a Super Bowl (ellenben Allennel mindig versenyben lesznek sokáig), de a hosszú távú fenntarthatóság és sikeresség jegyében el kellett indulni ezen az úton. Persze ehhez az úthoz hozzátartozik, hogy jól kell draftolniuk, ami az utóbbi években nem sikerült.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót