Connect with us

Hír

Eltűnhetnek a first downt jelző láncok az NFL-ből

A mai modern világban elég sok kritika éri az egyértelműen low-tech megoldást a first downok megállapítására. Azonban most kiderült, hogy az NFL már egy ideje tesztel egy új high-tech optikai követést, amit akár már az idei szezonra is bevezethetnek. A tulajok elé fogják ezt tárni hamarosan, és ha nekik tetszik és legalább 24-en igennel szavaznak, akkor valamilyen formában már a 2024-es idényben is használhatják ezt a technológiát.

A Hawk-Eye fejlesztette ki egyébként ezt a technológiát, a céget leginkább a teniszből ismerhetjük, az ottani “sólyomszemet” is ők rakták össze, ami remekül működik a sportban. Ott is a labda pontos helyét akarják megállapítani, és itt az amerikai fociban is ez a cél, szóval a kiindulási pont elég jónak hangzik. Az NFL-ben ezt nagy felbontású kamerákkal oldanák meg az oldalvonalnál és a gólvonalnál, hogy segítsék a játékvezetőket a döntésekben.

Minden bizonnyal nem veszi át azonnal teljesen a hatalmat ez a technológia, először csak kisegítő szerepe lesz, és várhatóan utána sem tűnnek majd el teljesen a láncok, de azoknak inkább a down és távolság jelző szerepe lesz. Így a pályára már nem kell bevinni őket méricskélni, így nem láthatunk majd olyan abszurd jeleneteket, hogy a bírók egy papírfecnivel nézik meg, van-e hely a lánc és a félig-meddig random lerakott labda csücske között.

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
snookerista
snookerista
2024-03-01 07:11

Végre nem az döntene hova rakják le a bírók a labdát😂😂

ahanem
ahanem
2024-03-01 09:00

nem a lánccal van a baj, hanem hogy néha fogalmuk sincs hol a labda pontosan

Staten Island
Staten Island
2024-03-01 08:28

Már 10 éve is arról beszéltek, hogy meg tudnák állapítani más módon a labda helyét, a lánc egyszerűen még azon kevés tradíciók egyikéhez tartozik, amelyet nem akartak a sportágból elveszni hagyni. Nekem tetszik ez a szemlélet és ezért sajnálnám a láncot és az olyan pillanatokat, amikor lerakják a labdához, rövid és a d-line tagjai egy emberként ugranak fel, s mint egy raj szállnak tova az oldalvonal mellé. Mint ahogy azt is el tudom fogadni, hogy egy ekkora üzletben, ne ad hoc jelleggel adjuk már a labdabirtoklást ide-oda, mikor létezik a technológia. Lehet abszurdnak nevezni a papírlapos esetet is, de sztem vannak ennél sokkal abszurdabb dolgok, minthogy a játékvezetők nem főállásúak vagy a rengeteg szubjektív alapú szabálytalanság megítélése, kis holding nem holding, miközben ott 10 yardról beszélünk, nem két inchről.

reszelo.aladar
reszelo.aladar
2024-03-03 00:42

Sok sikert a kupac alján lévő labdát észlelő optikai megoldásokhoz.

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x