Az utóbbi két évben sok beszélgetés témája volt az Eagles által népszerűsített Tush Push / Brotherly Shove / Tesós nyiminyomi / bárhogy is akarjuk nevezni azt a játékot, amikor rövidyardos szituációban rögbiszerűen betömörülnek a labda köré a játékosok és átnyomják az irányítót a vonalon. Sokan szerették volna betiltani, azonban erre eddig nem került sor, és idén nem is fog.
Troy Vincent, az NFL futballműveletekért felelős elnöke mondta el újságírói kérdésre, hogy a tulajdonosok nem fognak szavazni semmiféle szabálymódosítási javaslatról, ami ezt a játékot érinti. A csapatok sem adtak be ilyen kérelmet és a Versenybizottság sem rakott össze erre vonatkozó javaslatot, tehát ezek szerint nem is lenne támogatottsága a dolognak.
Sokan sokféleképp kritizálták már a játékot: nem esztétikus, sérülésveszélyes, megállíthatatlan, igazságtalan előny adott csapatoknak. Utóbbi leginkább az Eaglesre igaz, tavaly 40-ből 37-szer sikeresen oldották meg a dolgot, bár az kérdés, hogy Jason Kelce visszavonulásával mennyire esik vissza a hatékonyságuk. Más csapatoknál nem volt egyébként ennyire sikeres a sztori, ligaszerte jóval kisebb sikerességi rátáról beszélhettünk a Tush Push-t próbálók közt. A sérülésveszély pedig egyáltalán nem nagyobb, sőt még kisebb is mint más játékok során.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót