Szokatlanul aktívan kezdte az idei szabadügynök-piacot a Green Bay Packers. Még a piac hivatalos nyitása előtt két fiatal és tehetséges kezdőjátékos érkezett a csapathoz, kis túlzással az elmúlt három évben nem volt ennyi említésre méltó új igazolása Brian Gutekunst general managernek. A kezdeti lendület aztán gyorsan alábbhagyott, több említésre méltó új szerzemény nem érkezett, így összességében lehet némi hiányérzete a szurkolóknak a franchise tevékenységét illetően.
Kivágások, távozások
Kezdjük a legjelentősebb és egyben legegyértelműbb döntéssel. A Packers még a piac nyitása előtt kivágta David Bakhtiarit, amivel kb. 21 millió dollárt szabadítottak fel a sapkából, 19 millió dollár halott pénz benyelése mellett. Bakhtiari az elmúlt négy évben mindösszesen 25 meccsen tudott pályára lépni, a szezon közben már 33 éves lesz, így hosszútávon már nem lehetett állandó kezdőként számolni vele. Hiába számított tehát klubikonnak, az egészségügyi helyzete és a magas cap hitje miatt papírforma volt, hogy távozik Green Bayből.
Eggyel meglepőbb, de a körülmények ismeretében érthetőbb döntés volt Aaron Jones menesztése. A Packers jelentős, több mint 50 százalékos fizetéscsökkentésre akarta rávenni Jonest, aki nem meglepő módon elutasította az ajánlatot, amire válaszul a Packers a kivágása mellett döntött.
Alapvetően mind a csapat, mind a játékos álláspontja védhető. Jones elküldését nem a cap helyzet kényszerítette ki, egyszerűen a Packers nem akart 12 millió dollárt kifizetni egy lassan 30 éves, meglehetősen sérülékeny futónak. Lehet azzal érvelni, hogy Jones egészségesen még mindig magas szintre képes, azonban a front office úgy gondolta, hogy hasznosabban is el tudják költeni ezt a 12 millió dollárt, és a fiatalítás mellett tették le a voksukat a poszton.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót