Történt pár kisebb igazolás az utóbbi két napban, ezeket szedtük most csokorba.
A Giants visszaigazolta az elkapó Isaiah Hodginst, akire nem tettek RFA tendert, így vélhetően most veteránminimumért szerződtették. Őt a Bills draftolta 2020-ban a hatodik körben, majd kivágták és a Giants vette fel waiverről 2022-ben, amikor fél szezon alatt 456 yardot szerzett. Tavaly viszont mindössze 230 yardig és 3 TD-ig jutott.
Az Eagles leigazolta az ex-Colt és ex-Giants elkapó Parris Campbellt. A korábbi második körös játékos tavaly New Yorkban játszott, de mindössze 104 yardig jutott. Jelen állás szerint 4. számú elkapó lenne Phillyben.
A Ravens erősíti a támadófalát, méghozzá Josh Jonesszal, aki 2020-ban harmadik körös pick volt Arizonában, majd Houstonba cserélték egy ötödik körös cetliért. Tackle és guard poszton is van tapasztalata, így mélységnek kiváló. Az más kérdés, hogy jelenleg a kezdővel akadnak problémák Baltimore-ban, hiszen hárman is távoztak a csapattól (John Simpson, Kevin Zeitler, Morgan Moses).
A Chargers leigazolta a korábbi második körös cornerback Kristian Fultont. A Titansben játszott eddig, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Los Angelesben elég gyengén néz ki a CB-sor, remélik hátha kicsit többet ki tudnak hozni Fultonból mint korábbi állomáshelyén.
A Panthers a safety sorát erősíti a Bengalstól távozó korábbi Rams-játékos Nick Scottal. Harmadik számú lesz Jordan Fuller és Xavier Woods mögött. Scott így gyakorlatilag helyet cserél Vonn Bellel, aki meg Carolinából ment Cincinnatibe.
A Rams újraigazolta a védőfalember Larrell Murchisont. A rotációban egész jól teljesített, most viszont nagyobb szerep várhat rá Aaron Donald visszavonulásával és Jonah Williams távozásával.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót