Connect with us

Hír

Nagyon úgy tűnik, hogy Dak Prescott jövőre szabadon igazolható lesz

Jerry Jones a holtszezon elején azt mondta, hogy all-in lesz a Cowboys. Ez nagy felhajtást kapott, hogy végre elkezdenek igazolni és rámennek a Super Bowlra, azonban gyakorlatilag semmit sem csináltak a piacon, ami sokak szemében nevetségessé tette Jones nyilatkozatát.

Azonban ha valaki utánajárt, hogy a csapat tulaja pontosan mit is mondott, akkor tudta, hogy egyáltalán nem így értette a dolgot. Ő úgy érti az all-int, hogy ez az utolsó lehetősége a csapatnak a jelenlegi felállással, hogy bizonyítson. Szóval Mike McCarthy főedző és Dak Prescott jövője is ezen a szezonon múlik.

Most pedig Ian Rapoport erősített rá erre, ugyanis az NFL Media insidere arról számolt be, hogy nem fognak hozzányúlni Prescott szerződéséhez sem átalakítás, sem hosszabbítás formájában. Az irányító a kontraktusa utolsó évébe lépett, ráadásul van no-tag (és no-trade) záradék is a szerződésében, így jelen állás szerint jövőre szabadügynök lesz.

Prescottnak idén $55,445 milliós cap hitje van, ami Deshaun Watson mögött a második legtöbb. Ezért gondoltuk, hogy majd átalakítják a szerződést vagy hosszabbítanak, hogy legyen több pénz erősítésekre. Ezt végül nem lépték meg, de ami még érdekesebb, hogy ha nem hosszabbítanak jövőre az irányítóval, a korábbi átalakítások miatt akkor is $40,46 milliót fog foglalni a 2025-ös sapkából, ha már nem a csapat tagja (ezt egy hosszabbítással lehetne csökkenteni).

Mindenesetre ha a Cowboys nem tud idén felmutatni egy konferenciadöntőt, akkor jó eséllyel új irányba indulnak el főedzői és irányító fronton is. Prescott pedig így akár a valaha volt legjobban fizetett irányító is lehet, hiszen határeset top10-es irányítóként fog kikerülni a piacra 31 évesen.

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Zoard
Zoard
2024-03-27 17:51

Majd a Broncos túlfizeti :-)

Tibor Cseh
Tibor Cseh
2024-03-27 16:02

comment image

Staten Island
Staten Island
2024-03-27 16:28

Nem vennék rá mérget, hogy elmegy. Sikeresség szempontjából az AFC-be nem éri meg átjönni, igazából néhány csapat jöhet szóba. Lehet, hogy kiengedik, hogy megnézze mennyit ér a piacon és villámgyorsan szalad majd vissza Jerry bá karjaiba, ha látja, hogy senki nem akar még csak 60 közelében sem adni. Ezek Lamart sem akarták megfizetni.

garincsa
garincsa
2024-03-28 07:20

Végre egy értelmes döntés Jerry papától

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x