Von Millernek tavaly borzalmas szezonja volt, gyakorlatilag nettó emberhátrányt jelentett a pályán (nulla sack és három tackle 12 meccsen). Ennek ellenére a Bills keze meg volt kötve, ugyanis a pass rusher 2024-es fizetése teljesen garantált. A védő azonban belement egy fizetéscsökkentésbe, amivel nagyon sokat kockáztatott viszonylag kevés potenciális jutalomért.
Az új megállapodás értelmében Miller 17,5 millió dolláros garantált fizetését 8,855 millió dollárra csökkentette a Bills. Ezt az összeget a védő csak akkor szerezheti vissza, ha legalább 10,5 sacket szerez az alapszakaszban, amire legutóbb 2018-ban volt példa. Sőt, Billses pályafutása két éve alatt 23 meccsen összesen csak 8 zsákolásra volt képes, tehát nagyon nem néznek ki jól az esélyei.
Mondjuk annyi könnyítés van a dologban, hogy két sack 1 millió dollárt érne, négy 2,5 milliót, hat már 4 milliót, nyolc pedig 6 millió dollárt. Ha pedig annyira beindulna, hogy 15 sacket jegyez, akkor a feláldozott 8,645 fölött további 1 millió dollárral lesz gazdagabb.
Emellett 1,5 millió jár azért, ha Super Bowlba jut a csapat, ő pedig 12 sacket szerez és az AFC-döntő játékainak legalább 30 százalékán a pályán van. Tehát egy egyénilég és csapat szinten is tökéletes idénnyel 20 millió dollárt kereshet, vagyis 2,5 millió dollárért kockára tett 8,645 millió dollár teljesen garantált alapfizetést.
Önbizalommal nem áll rosszul.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- zunya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600