A Seattle Seahawksnál sok más csapattal párhuzamosan új éra kezdődik, de talán csak a Patriots állítható hasonló helyzetbe velük. Ugyanis Pete Carroll, a legidősebb főedző, 14 szezon után elhagyja a csapatot, a helyét pedig Mike Macdonald veszi át, aki a legfiatalabb vezetőedző lesz a ligában. A fiatal védőfelfogású edző várhatóan elég nagy változásokat fog hozni, de nem minden az első szezonban fog megtörténni. Főleg hogy a csapat pénzügyi helyzete nem rózsás, az idei offseason a készletkisöprés időszaka lesz.
A Seahawks elég szorult helyzetből kezdte meg az offseasont, szinte dollárokkal voltak csak a cap alatt, de aztán előbb jött a hír, hogy a fizetési plafon soha nem látott mértékben növekszik, majd több kisebb lépéssel rögtön levegőhöz is jutottak. Geno Smith sorsa például sokáig kérdéses volt, de aztán előbb a csapat megszellőztette, hogy nem fogja kivágni az irányítót, ami elég egyértelmű lépésnek tűnt, de így még felmerülhetett az a forgatókönyv, hogy elcserélik majd. Később azonban átalakították a szerződését, eltoltak garantált pénzeket a jövőbe, hogy most több mozgásterük legyen a fizetési plafon alatt. Egész pontosan $4,8 milliót felszabadítottak idénre, ami majd jövőre, az irányító szerződésének utolsó évében terheli a sapkát.
Geno mellett szintén adta magát Jamal Adams kivágása. Az egykor szebb napokat látott veterán nagy reményekkel érkezett a csapathoz, de már csak árnyéka önmagának. Pedig mennyire jól nézett volna ki Macdonald rendszerében egy prime-jában lévő Adams. Ezt viszont már nem tudjuk meg. A kivágással keletkezett $20,8 milliót halott pénz, ami rengeteg egy nem-irányítótól, de még így is spóroltak $6 milliót a capben, tényleges kifizetésben pedig ennél is többet.
Szintén a kivágás sorsára jutott Quandre Diggs, aki már a 31. évét töltötte volna a szezonra és a teljesítménye is rendesen visszaesett. Bár a menesztéssel 10 millió halott pénz is keletkezett, a 11 millió dollár túl kecsegtető volt. Macdonaldéknak így sokkal nagyobb tere lesz a saját képükre alakítani a csapatot. Ennél kicsit nagyobb meglepetés volt Will Dissly elbocsátása, aki bár nem volt nélkülözhetetlen, de a csapat másik két tight endje is szabadügynök lesz, így pedig ütöttek egy újabb lyukat a kereten, de $6,1 milliót spóroltak, ami a játékos teljesítményéhez mérten soknak számít.
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!