A szezon közben nagy sikere volt a Touchdown rovatunknak, ahol összeszedtük az adott hét tanulságait. Most pedig megtesszük ezt a tampering időszak első napja után is, azaz jöjjön 6+1 pont, gondolat, tanulság a piacnyitás után. Lesz szó a Panthers borzasztó vezetéséről, a Rams különleges csapatépítéséről, a hatalmasat menő, eddig értéktelenebbnek gondolt posztokról, és természetesen Kirk Cousinsról, illetve az irányítókeringőről is.
🤦 A Panthers egy borzasztóan menedzselt franchise
Tudom az ég kék, a fű meg zöld, de akkor is. Újra és újra előjön. Már amikor a Rams két első- és egy második kört ajánlott Burnsért, akkor el kellett volna adni a pass rushert. Értem, hogy fiatal és jó (nagyon jó) védő volt akkor is, de ez olyan deal, amiért eladod. De oké, ezt még meg lehet magyarázni, hogy meg akarják tartani és a franchise arca lesz. De akkor miért nem sikerült másfél év alatt hosszabbítani vele? Akkor miért nem adták meg neki, amit akar? Mert oké, ez az évi $28,2 millió amit kapott a Giantstől lehet, hogy túlfizetés, de ha két első- és egy második körért nem akarod eladni, akkor gyakorlatilag bármi áron meg akarod tartani.
Most meg egy 2. és egy 5. körért eladták. És persze, változott a helyzet másfél évvel ezelőtthöz képest, Burns is gyengébb éven van túl, most két első- és egy második körért nem lehetne eladni. De ez akkor is kevés. Nagyon kevés. Akkor már inkább játszatom a franchise tagen, hátha jobb formában lesz és jobb áron tudom eladni szezon közben vagy jövőre. Vagy, tudod, hosszabbítok vele. Ahogy mindig is kellett volna. Még ha egy kicsit túl is kell fizetni.
A Panthers két év alatt eladott az öt legjobb játékosából hármat – Christian McCaffrey, DJ Moore, Brian Burns –, és gyakorlatilag semmit sem tudnak felmutatni ezekből a cserékből. Ha rápillantunk a keretre, van körülbelül két jó játékosuk, Taylor Moton és Derrick Brown, ráadásul ők sem tartoznak az elitbe. És akkor a két guardnak kiosztott 153 millióról még nem is beszéltem, ami a legkisebb gondja a csapatnak.
Már-már csodával határos ennyire rosszul csinálni mindent egy ötéves periódusban.
🏃👑 A Ramsnél senkit sem érdekel a védelem, de a futójáték király lesz!
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről