Álmoskás kis offseasonja volt a Giantsnek. Pár közepes minőségű és összegű igazoláson kívül nem igen történtek itt komoly dolgok. Egészen a Brian Burns cseréig! Az ugyanis rendesen felhevítette a Hudsont és lopott vissza nosztalgikus érzéseket a szurkolói szívekbe.
Pénzfelszabadítás
A Giants kellemes 40 milliós kerettel indult neki az offseasonnek, ennek következtében nem is nagyon voltak rászorulva a durva kivágásokra vagy átalakításokra.
- Mark Glowinski, G kivágása (5,6M spórolás)
- Dexter Lawrence szerződésánek átalakítás (7,5M spórolás)
Közel 13 milliót adtak hozzá a felhasználható capjükhöz két nem túl fájdalmas lépéssel. Glowinski világéletében egy maximum átlagosnak mondható guard volt. Két éve igazolták 6 millió dolláros átlaggal három szezonra, melyből az utolsót nem várták meg és helyette felbontották a szerződést. A Giants fal rossz volt és ezen ő sem emelt a játékával. Lawrence szerződésének átalakításával pedig nem kockáztat túl sokat a csapat. A liga talán legjobb futás elleni belső védőfalembere, aki mióta megkapta a nagy szerződését sem lassított, sőt az elmúlt két szezonban mindkét alkalommal top7-ben végzett a nyomásgyakorlásokban is. Abszolút elit játékosa a posztjának.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Barkley 3,9- es átlaggal futott tavaly és ha a nagyobb random megiramodásait leszámítjuk,akkor meg 3 yard alatti az átlaga.Csak a neve fog hiányozni.
ebben az átlagban elég fontos (nagyon fontos) szerepe van a támadófalnak. Nyakamat teszem rá h Eaglesben ennél egyértelműen jobb átlagot fog hozni.
Esélyes.A Giants OL minden idők egyik legrosszabja volt tavaly.Egy erőszakosabb back jobban boldogult volna.