Chris Jones után egy újabb kezdő védőfalemberét is megtartotta a Chiefs, Mike Danna ugyanis tegnap 3 évre 24 millió dollárért hosszabbított a címvédővel, írja minden releváns forrás. Az összegből ráadásul 13 millió dollár garantált.
Danna 2020-ban a Chiefs ötödik köröse volt. Újoncként csak 389 snapen lépett pályára és leginkább futás ellen lehetett használni, az elmúlt években azonban sokat javult pass rush-ban is. Tavaly már 932 snapen volt a pályán, karriercsúcsot jelentő 47 nyomásgyakorlást és nyolc sacket jegyzett (bár azt azért érdemes megemlíteni, hogy a 14 héttől kezdve egészen a Super Bowlig bezárólag egyetlen egy zsákolása sem volt).
A Chiefs védőfala ugyan Jonest leszámítva nincs tele top játékosokkal, de nagyon mély az egység, ahol mindenkinek van egy erős közepes/átlag feletti padlója. Érdekes lesz látni, hogyan oldja majd meg Steve Spagnuolo, hogy Danna és a két korábbi első körös, Felix Anudike-Uzomah és George Karlaftis egyszerre a pályán legyenek (illetve ott van még a sérülésből lábadozó Charles Omenihu is).
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót