Mark Davis az NFL egyik legszegényebb tulajdonosa, így a Raiders esetében mindig nehéz belőni, hogy mennyire lesz aktív a piacon. Idén is nagyon erősen kezdett a gárda, azonnal megszerezte a piac egyik legjobb szabadügynökét, azóta viszont csend és hullaszag.
A Raiders nem volt rossz helyzetben a piac nyitása előtt. Az Over The Cap kalkulációi alapján közel 42 millióról indultak neki a holtszezonnak, ami a 12. legtöbb volt a ligában, ráadásul pár egyértelmű lépéssel ez akár a duplájára is növelhették. Ennek megfelelően távozott az irányító Jimmy Garoppolo, akit még az előző rezsim szerződtetett 3 évre 72 millió dollárért, de már tavaly szezon közben kiszorult a kezdőből. Ráadásul sikerült lebuknia tiltott szerek használata miatt, így a 2024-re amúgy garantált 11,25 milliós alapfizetését is elveszítette. Ha már nem jött be a leigazolása, legalább a kivágása simán ment.
Chris Jones az új Aaron Donald – a 2024-es piac top DT szerződései
Garoppolo mellett akad még két kisebb név, a corner Brandon Facyson és a DT Jerry Tillery, akiket nyugodt szívvel el lehetett volna küldeni, de végül csak utóbbi került lapátra, ezzel 2,3 millió dollárt felszabadítva a fizetési plafon alatt. Kisebb meglepetésre ugyanakkor Hunter Renfrow is lapátra került. Az elkapónak nagyon nem ment Josh McDanielsszel, az elmúlt két éve alapján abszolút nem érdemelte meg azt a 8,2 milliót, amit spóroltak rajta, de lehetett abban reménykedni, hogy az új támadókoordinátor Luke Getsy érkezésével visszatér a korábbi formájához. Úgy tűnik, hogy ebben már az új menedzsment sem hitt.
A fenti kivágásokkal nagyjából 60-64 millió dollárnyi cap space-szel várhatta a Raiders a piacot. Ez bőven elég lehetett volna a fontosabb szabadügynökök megtartására és pár nagy név leigazolására, de nem Davis az, aki bármikor elő tud húzni a zsebéből pár millió dollár aláírási bónuszt.
A legfontosabb távozók
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót