Tökéletes módja nincs a csapatok sorsolásának (vagy ha úgy jobban tetszik, menetrendjének) erősségének megállapítására, azonban a vegasi oddsok alapján összerakott lista tekinthető a legpontosabbnak ebben a tekintetben. Warren Sharp pedig minden évben összerakja az alábbi grafikont, amin jól látszik, kinek milyen nehéz szezonja lesz a menetrendet tekintve. Értelemszerűen a zöld sávban a könnyebb, a pirosasban a nehezebb sorsolásokkal.
Ezek szerint tehát messze a Falcons menetrendje lesz a legkönnyebb idén, ami nagyban köszönhető annak, hogy az NFC South-tól nem várnak sokat a fogadóirodák. Kirk Cousins ebből a szempontból is jó helyre szerződött és ezt is figyelembe véve magabiztosan kéne hozniuk a csoportot. A második helyre a Chargers fért fel, majd a Bears, a Jets és a Saints következik. Közülük elsősorban a Jets lehet contender, Aaron Rodgerséknek tehát relatíve könnyebb dolguk lesz kiharcolni a rájátszást.
A lista túlsó végén a Steelerst találjuk, de ott van az 5 legnehezebb sorsolás közt a Brownsé és a Ravensé is, tehát látható, hogy az AFC North brutálisan erős – ezért is érdekes, hogy a Bengals sorsolása a 6. legkönnyebb. A rossz kilátásoknál maradva a Patriots nem örülhet a második legnehezebb menetrendnek, nehéz lesz a feltehetőleg újonc irányító dolga első évében. Ez utóbbi igaz a Vikings újoncára is, amennyiben fel tudnak cserélni, hiszen övék az ötödik legnehezebb sorsolás.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
A Jets vs. Pats összevetés érdekes. A 17 ellenfélből 12 ugyanaz (BUFx2, MIAx2, HOU, IND, JAX, TEN, LAR, SEA, ARI, SF), az egymás elleni meccseken kívül az eltérés csak 3 meccs: PIT-MIN-DEN vs. CIN-CHI-LAC. Előbbivel a 4. legkönnyebb, utóbbival a 2. legnehezebb sorsolás jött ki!
érdekes lenne a 2023 sorsolásának erősség grafikont a tényekkel összehasonlítani