Connect with us

Hír

3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére

Nem indul jól Jer’Zhan Newton profi karrierje, az újonc DT-nek ugyanis kés alá kell feküdnie egy lábsérülés miatt, írja az NBCSports. A műtét jövőhéten lesz, a főedző Dan Quinn pedig nem akart nyilatkozni arról, hogy mikor térhet vissza a védőfalember a pályára, de a hasonló beavatkozások után általában 3-4 hónap szokott lenni a rehabilitáció. Érdekes, hogy ugyanolyan műtétről van szó, amit el kellett végezni a másik lábfején pár hónappal ezelőtt.

Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő

Newton egy bitang jó játékos, akár a top 20-ban is simán elvihette volna valaki, de az első kör szinte biztosnak tűnt az esetében. Végül a második elejéig csúszott (feltehetően a sérülése miatt), ahol csodás értéket képviselt. Futás ellen talán soha nem lesz igazán jó, de pass rusherként már újoncként nagyon sok hozzáadott értéke lehet elit potenciállal, már amennyiben szerencséje lesz a sérülésekkel. Könnyen elképzelhető, hogy ott lesz az első héten a pályán, de a szinte teljesen kihagyott holt- és előszezon biztosan nem fog segíteni az akklimatizációban.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x