A Chiefs tavaly úgy nyerte meg a Super Bowlt, hogy nyilvánvaló lyukak voltak a rosteren. Ezeket a réseket pedig a szabadügynökpiacon is csak részben sikerült befedni, így nyilvánvalóak voltak azok a posztok, ahova elkélt volna a segítség.
Bajnokként nem vagy a legegyszerűbb helyzetben, mert minden kör végén csak a maradékból válogathatsz, de a Chiefs valahogy mégis utat talált a válaszaihoz.
1 /28 Xavier Worthy, WR, Texas
Az első körben azt gondolom, hogy csak két posztra lehetett számítani: offensive tackle-re és elkapóra. Ahogy haladtunk előre a drafton igazából semmi váratlan nem történt, nagyjából azok a játékosok voltak benn az első kör végéhez közeledve, akikkel korábban is számolni lehetett. Végül a Chiefs nem ült a helyén, hanem a Bills pozíciójába felcserélve választott.
Azt már megszokhattuk, hogy Veach szeret agresszívan támadni, ha tetszik neki valaki, így nem volt meglepetés, hogy kicsit mozogtak fel (lényegében egy harmadik-negyedik körös cetlicserébe került a mozgás), de végül a választott játékos mégis picit váratlan volt. A poszt nyilván nem, ugyanis egy elkapó érkezett, de Xavier Worthyt nem feltétlenül emlegették a csapattal kapcsolatban és nem ezt a profilt képzeltük el.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Annak idején Evan Nealnél is azt gondoltuk,h azt a kis egyensúly problémát majd kijavítják az edzők.Úgy néz ki,h ennek kéne a legnagyobb red-flagnek lennie egy tacklenél.
Igen. Csak neal 1/7 volt. 2.31-en mar meger egy ilyen egy kockazatot. Top15-on belul jobb ha nem vàlaszt ilyet az ember
17-en meg 2/63+on sem válnak be sajnos.Mondjuk anno Nealt blue-chip játékosnak értékelte szinte mindenki,de sajnos többet láttuk seggre ülve,mint a talpán.Bár mi Giants szurkolók még reménykedünk a csodában.
Még most sem értem hogy a Bills miért adta el a pickjét a KC-nek,
ha azt szeretnék hogy gyengüljön a KC és az SB-be vezető úton legyőzhessék őket
Nem volt harmadik körük, a KC adott harmadik kört, és nem is akarták Worthyt, egyszerű
Nem tudom miért van ezen fennakadva mindenki, attól hogy a Chiefs vitte ki nem lesz automatikus jó játékos, az elmúlt években Rice kivételével az összes WR projekt bebukott náluk