Connect with us

Hír

A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre

A Raiders nem tudott irányítót választani az első körben, hiszen hatan is kimentek előttük. Így tehát a tavalyi negyedik körös és újoncként 10 meccsen kezdő Aidan O’Connell, illetve az idén két évre $25 millióért igazolt Gardner Minshew küzdhet meg a kezdőért. A főedző Antonio Pierce elmondása szerint pedig O’Connell a tavalyi játéka alapján kiérdemelte, hogy övé legyen az első snap a kezdőkkel az edzéseken.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ő is lesz majd a kezdő a szezonnyitón, hiszen elég sok edzés van még hátra addig, amíg ki kell nevezni valakit első számú QB-nak, és addig Minshew beelőzheti. A várakozások szerint azért inkább a veterán tűnhet befutónak, már csak a neki adott szerződés nagyságából is ítélve, és mert O’Connell sem nyújtott maradandót tavaly. Mindenesetre érdekes lesz figyelemmel követni kettejük csatáját, ami jó eséllyel az augusztusi edzőtáborba is belenyúlik majd.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x