A Texans már a draft előtt elcserélte az első körös pickjét pár második körös cetliért, ami utólag óriási kapufa lett. Ebből nem is sikerült visszajönni, a class tele van kihagyott lehetőségekkel és reachekkel. A hosszú távú építkezés szempontjából lehet védeni a húzásokat, de aligha miattuk lesz idén nyerő a csapat.
2/42: Kamari Lassiter, CB, Georgia
A Texans nagyon szeretne magának egy normális CB-sort, nem véletlenül igazolta le Derek Stingley mellé idén az első körös bust Jeff Okudah-t és CJ Hendersont, hátha Houstonban kijön belőlük az állat. És most már alighanem nagyon bánják, hogy még jóval a draft előtt elcserélték az 1/23-as pickjüket egy idei és egy jövő évi második körös pickért a Vikingsszal, ugyanis kivihették volna Terrion Arnoldot. Az Alabama szupertehetséges sztárja viszont Detroitban kötött ki és ez csak a jéghegy csúcsa volt.
A második kalapos Nate Wigginst még az első körben kiválasztotta a Ravens, az Eagles és a Saints pedig felcserélt közvetlenül a Texans elé a második kör elején, így Cooper DeJean és Kool-Aid McKinstry is lekerült a listáról. Röviden összefoglalva a Texans a túl korai cseréje miatt lemaradt a class legjobb négy corneréről (sőt igazából az öt legjobbról, ugyanis Quinyon Mitchell-t az 1/22-es cetlivel vitte el az Eagles és az 1/23-as birtokában nem lett volna nehéz egy-két hellyel felcserélni). Így jobb híján be kellett érni a maradékkal, ami még mindig nem lett volna akkora baj, mert Ennis Rakestraw is első kör végi tehetség, a menedzsment viszont úgy döntött, hogy Kamari Lassiter mellett teszi le a voksát.
Kamari Lassiter was a lockdown CB in the SEC and has the potential to be one in the NFL 🔥
— Jordan Pun (@Texans_Thoughts) April 27, 2024
Szerintem legalább egy fél polc volt a két corner között, és bár Lassiter csípője hajlékonyabb és talán a mozgáskoordinációja is jobb, ami mindenképp pozitívum, de cserébe se nem robbanékony, se nem jó a vertikális sebessége. 4,65 alatt futja a 40 yardot 84 kilósan, ami nagyon rossz – Richard Sherman például annak idején 10 kilóval nehezebben futott 4,56-ot, ami szintén nem számított jónak.
A szélen nehéz ilyen tempóval elképzelni (Rakestraw-val ellentétben), ráadásul mivel alulméretezett, így nem csak a gyors, de a nagydarab elkapók ellen is meggyűlhet a baja. A slotban ellenben már az első naptól jó lehet, a mentalitása és a futball IQ-ja is kiváló, remekül szerel és futás ellen is megállja a helyét. Illetve jobban illik a Texans zónázós rendszerébe (bár Okudah-ék viszont annyira nem, így kicsit ad hocnak érződik ez a CB-politika), tehát bőven lehet mellette érvelni. Nem rossz pick, de az egész helyzetet figyelembe véve nem jött ki jól az első körös lemozgásból a csapat.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót