A Jets idén sokat tett azért, hogy megerősítse a támadósorát, mind a piacon, mind a drafton. Aaron Rodgers viszont nem épp arról híres, hogy gyorsan bizalmi kapcsolatokat alakítana ki csapattársaival, főleg nem újoncokkal, így például a harmadik kör első pickjével kiválasztott Malachi Corley-nak mindent meg kell tennie, hogy elnyerje a veterán irányító bizalmát. Úgyhogy be is fog költözni hozzá.
“Csak a draft estéjén beszéltem vele, de az utóbbi napokban írogattunk egymásnak. Én csak egy kölyök vagyok, ő meg felnőtt. MVP, Hall of Famer meg minden. Én csak próbálom kideríteni, hogy mit tett azért, hogy ilyen sokáig kontisztens maradjon a ligában, mit tett a mentális egészsége érdekében, hogyan tartotta ilyen sokáig életben a testét. Azt mondta, hogy ha szeretnék, akkor beköltözhetek a vendégházába. Úgyhogy igen, mondhatjuk, hogy közeli a kapcsolatunk.”
– mondta Corley a New York Postnak a Jets újonc minitáborában, és elárulta azt is, hogy élni fog az irányító ajánlatával.
Reméljük az elkapó nyitott a konteókra, összeesküvés-elméletekre és hasonlókra, mert ahogy Rodgerst ismerjük és amilyen sztorik napvilágot láttak róla, sok ilyen beszélgetésben lesz része Corley-nak.

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
Konteo meg az összeesküvés elmélet az ugyanaz.