Antonio Brown minden idők egyik legjobb elkapója, pályafutása csúcsán (2013 és 2018 között) 686 elkapásból 9145 yardot és 67 TD-t szerzett. Mentális problémák miatt ugyanakkor a karrierje nem úgy ért véget, ahogy az méltó lett volna hozzá, és a legfrissebb hírek szerint a foci utáni élete sem megy tökkenőmentesen.
A játékos a 2021-es szezon óta nem lépett pályára, de az OverTheCap adatai alapján így is bruttó 74 millió dollárt keresett csak a fociból (más források szerint 80+ milliót). Ehhez jöttek még a különböző reklám- és szponzorációs pénzek, amiből ha le is vonjuk az adókat és az ügynöki díjakat, még így is bőven kellene annyi pénznek maradnia, amiből még az unokái is vígan eléldegélnek. Ehhez képest arról számolt be a New York Times, hogy elkapó csődbe ment és bevallása szerint már kevesebb mint 50 ezer dolláros a teljes vagyona.
Mindezt úgy, hogy többek között 2,93 millió dolláros adósságot halmozott fel nyolc hitelezőnek, és még a vízvezeték szerelőjének is tartozik. A megkeresett pénz nagy része egyébként különböző elveszített perekre, rossz befektetésekre (vett magának egy arénafutball-csapatot) és a fényűző életre ment el.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót