Connect with us

Hír

Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni

Egy hónapja írtuk meg mi is, hogy Tua Tagovailoa a saját bevallása szerint bízik a csapatban és nem tervez holdoutolni egy új szerződés reményében. Ehhez képest most kiderült, hogy a Dolphins irányítója szinte minden eddigi önkéntes edzést és eseményt kihagyott.

A rosszul öregedő nyilatkozatot leszámítva ebben nincs semmi furcsa, pláne hogy Tua az önkéntes edzések kihagyásával még csak pénzt sem veszít. Emellett ő és a főedző Mike McDaniel is megerősítette, hogy az irányító ott lesz az OTA-kon, a komolyabb holdoutnak pedig azok kihagyása számítana. Aztán majd kiderül, hogy ezúttal igazat mondott-e a QB.

A korábbi első körös irányító 2023-ban 69,3 százalékos pontossággal passzolt 4697 yardot és 29 TD-t 14 INT társaságában. Ezek top 10-es számok, azonban az erősebb csapatok ellen rendre felsült, így megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy mennyit is ér a játéka. A 35+ millió dolláros átlag elég valószínű, de jó eséllyel a 40+ milliós éves bér is összejöhet (pláne Jared Goff új szerződése után), már amennyiben a Dolphins komolyan gondolja a hosszabbítást és nem tervez egy irányítócserét jövőre (ami mellett szintén lehet érvelni).

Ha nem sikerül megegyezni egy hosszabbításról, úgy Tua idén 23,1 millió dollárt keresne.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x